2024.02.27. 08:17
Japán egyetemistákkal gyakorolhatott a Bátaszék SE négy fiatal karatékája
Japán egyetemi hallgatókkal edzhettek együtt a Bátaszék SE fiatal karatékái.
A bátaszéki lányok nagyon élvezték a közös gyakorlást
Fotó: Beküldött fotó
Gill Dóra, Hefner Zsófi, Izsák Fruzsina és Péter Panna kapott lehetőséget arra, hogy japán egyetemi hallgatókkal közös edzésen vehessen részt Budapesten. Mint arról a Bátaszék SE a közösségi oldalon beszámolt, az International Budo University (IBU) delegációja tizenhárom japán egyetemi hallgatóval és két nagynevű oktatóval, Arakawa és Fujimoto mesterekkel érkezett a magyar fővárosba, hogy együtt gyakoroljon magyar karatékákkal. A TF és az IBU közti együttműködés tette lehetővé, hogy az oktatók edzéseket tartanak, míg a hallgatók hospitálnak a hazai – főként budapesti – karate egyesületekben.
„Bisztrony Csaba Mester (a Magyar Wado Szövetség és a Sozsin Karate Klub elnöke) meghívásának tettünk eleget, és kaptunk lehetőséget arra, hogy egy edzés erejéig együtt dolgozhassunk három nagyon szimpatikus fiatal hallgatóval. A közös másfél óra során egy tradicionális bemelegítést követően Bisztrony Balázs tartott egy kumite tréning etapot, majd a vendégek kaptak lehetőséget arra, hogy pár apróbb taktikai és technikai fogásba avassák be a magyar fiatalokat. Köszönjük a lehetőséget!” – írták a bátaszékiek a közösségi oldalon.