Ország-világ

2006.03.03. 07:11

Meg kell erősödnie a liberális értékrendnek

Meg kell erősödnie a liberális értékrendnek, hogy ne hagyjunk ismét eladósodott országot, összeomlott gazdaságot a következő generációknak - erről Fodor Gábor, az SZDSZ országgyűlési képviselője beszélt csütörtökön Salgótarjánban.

BAMA

"Kovács Pisti erről szól, hogy nem szeretnénk, ha még egyszer egy eladósodott, tönkrement, hazugságokra, látszatokra épülő országot adnánk át az utódainknak" - mondta pártja kampányarcára utalva Fodor Gábor a Nógrád megye székhelyén tartott fórumon. Hozzátette: lehet bírálni a liberálisokat is, de még mindig a liberális párt képviseli legkövetkezetesebben, leghatározottabban az "urambátyámmal, korrupcióval teli, államközpontú Magyarországnak" hátat fordító politikát.

Fodor Gábor hangsúlyozta: olyan jelentős támogatásra számíthatunk 2007-től az Európai Unióból, amelyből szinte új országot lehet építeni, most dől el, hogy sikeres lesz-e az ország, felzárkózik-e gyorsan és hatékonyan az unióhoz, vagy frusztrációval terhesen maradunk le. Két végletként az írek sikertörténetét és a görögök leszakadását említette. Az SZDSZ politikusa szerint a Fidesz és az MSZP hasonlóképpen gondolkodik, nagy államban, központi elosztásban, s ha így akarják felhasználni a támogatásokat, akkor az ország kudarcra van ítélve.

Úgy fogalmazott: "Magyarországon mind a szocialista párt, mind a Fidesz bizonyos kérdésekben nyíltan szemben áll a liberális értékrenddel és továbbra is abban érdekelt, hogy egy erős, mindenre kiterjedő, osztogató, klientúrát építő államot tartson fenn". Ez az alapvető választóvonal, ezen kell átlépni - mondta -, ebben kell az SZDSZ-nek erősnek lennie. A klientúrát építő állam fenntartásáról szólva ugyanakkor hozzátette: az MSZP-ben van egy - elsősorban a miniszterelnök körül szerveződő - csoport, amelyiknek más a meggyőződése.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában