2023.10.05. 12:14
Curtis miatt el akarták tiltani a kosárlabdázástól
Curtis, a híres rapper is felbukkanhat a Szekszárd Városi Sportcsarnokban szombaton a Női NB I. második fordulójának kosárlabda meccsén október hetedikén szombat este hat órakor. Ugyanis párja, Barnai Judit pályára léphet a VBW CEKK Cegléd csapatában a Tarr KSC Szekszárd ellen.
Curtis és Barna Judit között nagy az összhang
Forrás: Borsonline /Szabolcs László
A szekszárdiak remekül kezdték a szezont, hiszen eddigi két találkozójukat megnyerték, míg a ceglédiek egyszer léptek pályára, de akkor súlyos verseséget szenvedtek a KSC által legyőzött pécsiektől. A Tarr KSC Szekszárd következő mérkőzése szombaton lesz, vélhetően a csapat a ceglédiek egyik nagyágyújával, Barnai Judittal is megmérkőzik. Mint ismert, Barnai Judit a szintén élvonalbeli ceglédi csapatot erősíti és 2020 óta Curtis társa.
Barnai Judit az RTL Klub Nyerő Páros című adásában mesélt kapcsolatuk kezdeti nehézségeiről: akkoriban Győrbe járt kosarazni, és amikor a nyilvánosság számára kiderült, hogy Curtisszel van együtt, mindenki úgy állt hozzá, hogy ő szétszedett egy családot (Curtis volt felesége Meszimerisz Krisztina, akivel közös gyermekük született, a szerk.). A győri kosárlabdacsapat vezetősége fel akarta függeszteni, és azt is mondták neki, hogy drogtesztre akarják kötelezni.
– Az megfojtott engem nagyon, hogy ilyeneket gondolnak rólam, vagy rólunk. Külön voltak akkor már hét hónapja, és nem szedtem szét egy családot, nem nyúltam bele semmibe – mondta sírva Barnai Judit, aki az eset után még a boltba is félt bemenni bevásárolni, félt kimenni az emberek közé, nehogy bántsák, és egy-másfél évvel később tudott csak talpra állni.
Curtis a műsorban elmondta, hogy a családalapítás és a házasság is a tervei között szerepel Barnai Judittal a rapsztárkodás után.