Néha szidnánk a mai fiatalokat – de nem szabad, mert nagyszerűek

Ő volt a magyartanárunk, dr. Horváth József, a haja miatt hívtuk így a háta mögött. – Fiúk, mit gondolnak, tudnánk valami olyasfélét csinálni, amilyent Festetics György tett hajdan? Csak mi nem az írókat, költőket hívnánk erre a Helikonra, hanem verset mondó, zenélő, éneklő, táncoló diákokat.

Ötlete nagyon tetszett, azért is, mert egy évvel '56 után még lobogott titokban bennünk a lefojtott rebellis tűz, s a néma világban vágytunk kiáltani, csinálni valami nagyot.

Beindult a gépezet, írtuk a leveleket a többi dunántúli gimnáziumba, hordtuk a vaságyakat, hogy az érkezetteknek legyen hol aludni, s közben tanultuk a Mikepércsi csárdást, meg a Kállai kettőst. Merényi néni, aki kisiskolás korunkban a slow foxot, tangót, keringőt, meg a polkát, most a népi táncot tanította nekünk (nem is rosszul, mi lettünk a győztesek).

És lett Helikon. Sok száz diák jött. A művészetek lázában éltünk, csodásak voltak azok a napok.

A múlt héten, Szekszárdon volt valami hasonló. A régi régi művelődési házba, az most az MCC otthona, a tudományokat tudó diákokat hívták, mutassák meg, hogy a művészetekhez is értsenek. Nagyszerű alkotások, produkciók születtek.

Aztán, olvasom a facebookon, Béres Éva írja, büszkén, hogy tanítványai, a Tücskök, iskoláik égisze alatt, szerepeltek a keszthelyi Helikonon, s hozták az aranyakat.

Mi öregebbek, néha szidnánk a mai fiatalokat. Nem szabad, mert nagyszerűek.