2023.07.23. 16:43
Kiemelt szerepe van a környezetvédelemnek az atomenergetikában
Extrém hőmérsékletek esetén a környezetvédelmi szempontokat figyelembe véve egyáltalán nem váratlan fordulat a Paksi Atomerőmű teljesítményének csökkentése, amellyel a névleges teljesítmény a korábbi közel 1800 MW-ra „esett vissza”.
A Paksi Atomerőmű
Forrás: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba
A Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakértő kiemelte, télen a hidegebb hűtővíz miatt a névlegesnél magasabb teljesítmény is elérhető, míg Paks 2 már képes lesz a kimeneti víz visszahűtésére.
Közel egy hét különbséggel kétszer is csökkentette teljesítményét a Paksi Atomerőmű annak érdekében, hogy a Duna vízhőmérséklete az erőmű mérési szakaszánál ne haladja meg az előírásban rögzített harminc fokot.
Hárfás Zsolt mérnök, atomenergetikai szakértő a leszabályozások nyomán a Magyar Nemzet megkeresésére elmondta, extrém hőmérsékletek esetén a szabályozás miatt előfordulhat, hogy rövidebb ideig néhány száz megawattal csökkentik a Paksi Atomerőmű teljesítményét annak érdekében, hogy az üzemeléshez szükséges hűtővíz kibocsátási pontjától számított 500 méteren lévő szelvény bármely pontján a befogadó Duna-víz hőmérséklete ne haladja meg a 30 Celsius-fokot.
A világon üzemelő atomerőműveknél frissvízhűtés esetén az ilyen esetekre – a helyi adottságnak megfelelően – különböző szabályozások érvényesek. Valahol például magasabb hőmérsékleten állapítják meg a kibocsátási korlátot, van, ahol a befogadó víz teljes keresztmetszetén bocsátják ki a hűtővizet a környezetvédelmi követelmények teljesítése érdekében.
Kiemelte: mindezt azért, mert
az atomenergetikai iparban a nukleáris biztonság elsőrendűsége mellett kiemelt szerepe van a környezetvédelemnek.
A teljes cikket elolvashatja a magyarnemzet.hu oldalon.
Paks II.
- Jákli Gergely: szimbolikus pillanat lesz az első beton öntése
- Városvezetők cseréltek tapasztalatot az Atomexpón
- Akkora gödröt ásnak Pakson, mint egy tízemeletes lakóház
- Paks 2 kiemelt téma volt a nukleáris társaság fórumán
- Újabb fontos fázisához érkezett a területelőkészítés a Paks II. projektben (videó)