2019.03.10. 09:00
A hímestojás-minták jelentéséről szólt az előadás
Fotó: Wessely Gábor
Barabás György szerint ugyanaz a jelkészlet, a rovásírásokkal is rokonítható mintarendszer fedezhető fel, térben és időben egymástól távoli helyeken, Törökországtól Skóciáig, Egyiptomtól Magyarországig, a tízezer évvel ezelőtti újkőkortól napjainkig, sőt egyes elemek már ott vannak a 22 ezer éves mamutcsont-faragványokon is.
A Salgótarjánban élő kutató konkrétan a hímes tojásokkal foglalkozik. Most jelent meg A Földanya tojása című kötete, melyet nemrég mutatott be a tolnai könyvtárban. A hímestojás-minták őskori szimbolikáját elemzi a gazdagon illusztrált kiadványban. Mint a címből sejthető, a minták jelentős része az istenanyára, a termékenységre utal, de a születésnek, a halálnak és az újjászületésnek is megvan a tojáshéjakon ábrázolt jelrendszere.
Ősi írástörténettel viszonylag sokan foglalkoznak. A szerzőre a litván származású amerikai régész, Marija Gimbutas munkássága volt nagy hatással. Ám a tojásszimbolikát illetően Makoldi Sándorné 2013-as, A misztériumok tojása című művén kívül más összefoglaló munka eddig nem létezett.