2024.04.30. 07:40
Képesek békében egymás mellett élni a különböző nemzetiségekhez tartozók
Első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal rendezték meg a népviselet napját Páriban, szombaton.
Sorra mutatták be a népviseleteket (Beküldött fotók)
A főszervező Cs. Mayer Katalin, a helyi kulturális és hagyományőrző egyesület elnöke volt. A falut a kitelepítésig főleg svábok lakták. Azt követően érkeztek családok Felvidékről és Bukovinából. A sváb és a székely viselet bemutatásával nem volt gond, a felvidékiek viszont csak kendőket tudtak adni egy kiállításra, amit régi tárgyakból rendeztek be.
Beások is élnek a településen. Nekik sem volt autentikus öltözékük, csak érzékeltették a színes ruházatot, és bemutatták a táncukat. Saját magyar viselete soha nem volt Párinak, ezért regölyieket hívtak meg. Ők álltak a mintegy száz érdeklődő elé a művelődési házban, jellegzetes, magyaros férfi és női öltözetükben. Értényből pedig csángó népviseletbe öltözött résztvevők érkeztek.
A zenei blokkban három kórus adott koncertet; helyiek, illetve Tamásiból meghívottak. Fotókiállítást is tartottak, és gasztronómiai program is társult a viseletbemutatóhoz. A németek kemencében sült rétest kínáltak, a magyarok gulyást, a romák csirkeaprólékos cigánylecsót és punyát (cigánykenyér). A regölyiek specialitása, a pereckalács se hiányzott a menüsorból, amit pári diótorta zárt. S még ez sem minden. A faluba beköltözött hollandok almatortát hoztak, egy itt élő német úr brazil felesége pedig húsos kiflivel járult hozzá a gasztronómiai élményhez.
A főszervező így értékelte a rendezvényt: – Végre megmozdult a falu! Lelkesek voltak az emberek, magukénak érzeték az ügyet, és bebizonyosodott, hogy képesek békében egymás mellett élni, dolgozni és szórakozni a különböző nemzetiségekhez tartozók.