2024.05.06. 09:28
Közel egymilliárd forint nyertes pályázatnál tart Bonyhád
Filóné Ferencz Ibolya, Bonyhád polgármestere közösségi oldalán jelentette be hétfőn, hogy egy újabb TOP PLUSZ pályázaton szerepelt sikeresen a város.
Fotó: Ruip Gergő
A Bátaszék-Bonyhád összekötő út Bartók Béla utca csomópontjában kanyarodó sáv kiépítésére, valamint az 564102 jelű Cikói bekötőút belterületi szakaszának felújítására 279 millió forintot nyertek.
Ezzel együtt már 959 millió forint pályázati támogatást nyertek ez elmúlt napokban. Ugyanis a Bonyhádi Általános Iskola Széchenyi István Általános Iskola udvarának felújítására 180 millió forintot, míg a Malom óvoda komplex bővítésére, fejlesztésére 500 millió forint támogatást nyert el a völgységi város.
Filóné Ferencz Ibolya hozzátette: a folyamat következő lépése a támogatási szerződés megkötése, majd az előleg igénylése, amely a jelen uniós ciklusban is Magyarország Kormányának köszönhetően 100 százalék.
– Hogy mit folytassunk közösen? Városunk építését, fejlesztését – többek között pályázati forrásokból, amelyek elnyerésén évek óta folyamatosan dolgozunk. Hajrá, Bonyhád! – fogalmazott bejegyzésében a településvezető.
Önkormányzati választások 2024
- Tizedszer is: Vár a megye! - sikeres program volt
- Sokan támogatták aláírásukkal a bonyhádi jelöltet
- Száraz Zoltán ellen döntött a Kúria, a Perczel Kerti Piknik nem az ő rendezvényük volt
- Ajándékkal kedveskedett a diákoknak Pintér Szilárd
- Száraz Zoltán ellen döntött a Kúria