2024.05.05. 20:00
Szárnyalt a Cinegemadár Szekszárdon (galériával)
Idén is Bogár István emléke előtt tisztelegve rendezték meg a „Cinegemadár” Tolna Megyei Népdaléneklési és Népzenei Verseny döntőjét a szekszárdi Babits Mihály Kulturális Központban.
A versenyezőket Berlinger Attila, a Babits Mihály Kulturális Központ igazgatója, a kormánypártok szekszárdi polgármesterjelöltje is köszöntötte. fotó: Mártonfai Dénes
A vasárnap megtartott megmérettetésen az ötven jelentkezőből a vármegye harminckettő tehetségét hívták meg a szervezők. Ők az áprilisi elődöntők után kerültek be a legjobbak közé, ahol a szakmai zsűri előtt bizonyíthattak. Vakler Anna népzenepedagógus elnökletével Szabadi Mihály néprajzkutató, koreográfus, valamint Matókné Kapási Julianna néptáncpedagógus értékelte a produkciókat.
A legjobbak a Szekszárdi Szüreti Napokon mutatkozhatnak be
Arany-, ezüst- és bronzminősítésekről döntöttek, és ismerték el az arra érdemeseket. A legjobbak pedig a Szekszárdi Szüreti Napok Cinegemadár Gálaműsorában kapnak bemutatkozási lehetőséget széles közönség előtt.
A versenyre egyéni énekesek és hangszeresek, valamint éneklő csoportok, pávakörök jelentkezhettek. A seregszemle igen nagy múltra tekint vissza, hiszen az 1980-as években Szabadi Mihály Bessenyei-, Csokonai- és Örökség-díjas koreográfus és néprajzkutató, a Bartina Néptáncegyüttes egykori alapítója indított el, és hosszú éveken át nagy sikerrel zajlott vármegyeszerte.
Egyre több a népi hangszeres produkció
A versenyezőket Berlinger Attila, a Babits Mihály Kulturális Központ igazgatója, a kormánypártok szekszárdi polgármesterjelöltje is köszöntötte. Ő azt mondta,
Külön örvendetes, hogy a szóló és csoportos énekes produkciók mellett újra reneszánszát éli a hangszeres népzene és erről a területről is szép számban jutottak be a mai döntőbe.
A megmérettetés életre hívásának célja az volt, hogy minden korosztály lehetőséget kapjon népzenei énekes és hangszeres tudásának bemutatására. A többéves kihagyás – mely intézményi átalakítások okán, majd a koronavírus következtében volt szükséges – a jelentkezőkben is nyomot hagyott, vagyis nekik is hiányzott a rendezvény.
Bogár István előtt tisztelegtek
Bogár István néptanító, népművelő 1923-ban született Őcsényben. Munkája mellett a Decsi Népi Együttest és a Decsi Asszonykórust vezette. A Tolna Megyei Tanács Városi Bizottság Művelődési Osztályának néprajzi felügyelője és a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Központ főmunkatársa is volt. Munkáját többek közt a Magyar Népköztársaság Érdeméremével, Kiváló Népművelő címmel ismerték el. Bogár István 1990-ben, hatvanhét évesen hunyt el Szekszárdon.
Szárnyalt a Cinegemadár Szekszárdon
Fotók: Mártonfai Dénes
Önkormányzati választások 2024
- Tizedszer is: Vár a megye! - sikeres program volt
- Sokan támogatták aláírásukkal a bonyhádi jelöltet
- Száraz Zoltán ellen döntött a Kúria, a Perczel Kerti Piknik nem az ő rendezvényük volt
- Ajándékkal kedveskedett a diákoknak Pintér Szilárd
- Száraz Zoltán ellen döntött a Kúria