2024.05.05. 13:00
Djokics Zseljko: – Össze kell kapni magunkat, és megszerezni a bronzérmet
Fotó: Tóth Zsombor
„Extázisban játszott a Sopron, nagy motivációt jelentett számukra, hogy Fegyverneky Zsófia utoljára lépett pályára hazai közönség előtt. Sokat köszönhetünk neki, elismerésre méltó, amit a magyar kosárlabdának adott. Ezúttal minden paraméterben elmaradtunk vendéglátóinktól, sokkal agresszívebben és élesebben játszottak, nekünk ellenben semmi nem sikerült. A szezonban nem először fordult elő velünk, hogy egy jó mérkőzés után így teljesítünk, ugyanakkor egy ilyen párharcban mindegy, hogy mennyivel nyersz vagy kapsz ki, az ugyanannyit jelent” – értékelt a szekszárdiak vezetőedzője.
A szezon utolsó meccsét szerdán 18 órakor játsszák Szekszárdon, amelyik csapat győz, megszerzi a bajnoki bronzérmet.
„Egy olyan idényt hagyunk magunk mögött, ami nem volt mindig könnyű, de harcoltunk, az alapszakaszban meglett a harmadik hely, most össze kell kapnunk magunkat, és szerdán meg kell szerezni a bronzérmet” – tette hozzá Djokics Zseljko a 78–43-ra elveszített csata után.