Ország-világ
GDP: A külső konjunktúrára vagyunk utalva
Magyarország bruttó hazai terméke 2010 II. negyedévében 1,0 százalékkal, a naptárhatás kiszűrésével 0,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A szezonálisan kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző negyedévhez képest stagnált - közölte a KSH.
Új felállás az MTV-nél: csak a jobboldali kötődés közös
A tegnapi „mészárlás” után nem tervez további elbocsátásokat az MTV, és nem vesznek fel új embereket sem a kirúgott munkatársak helyére – tudta meg a Népszabadság. A belső berkekből kinevezett új tévések közös nevezője „véletlenül” épp a jobboldali kötődés.
Lázár: Tarlós kiemelt kormányzati támogatást fog kapni
Amennyiben Tarlós István Budapest főpolgármestere lesz, kiemelt kormányzati támogatásban részesül - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Lázár János. A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint a főváros élhetővé tétele az egyik legfontosabb feladat, és ehhez Tarlósnak megvan a felkészültsége.
Hova távolítják majd el a hajléktalanokat?
Az építési törvénnyel akarja kitiltani a hajléktalanokat a közterületekről a kormány a Belügyminisztérium tervei szerint. Mindezt úgy, hogy nincs elég férőhely a hajléktalanszállókon, és nincs több közmunka-lehetőség sem.
Nem a megszorítások jelentik a megoldást!
Nem a költségvetési megszorítások jelentik a megoldást a gazdasági válságra mondta Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász a budapesti Közép-Európai Egyetemen (CEU) tartott keddi sajtótájékoztatóján.
A GDP 0,8 százalékkal nőtt a második negyedévben
Magyarország bruttó hazai terméke 2010 II. negyedévében 1,0 százalékkal, a naptárhatás kiszűrésével 0,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest. A szezonálisan kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző negyedévhez képest stagnált - közölte a KSH.
A tálibok megfenyegették Magyarországot
Egy pakisztáni lap szerint a tálibok figyelmeztették a magyar kormányt, hogy újabb áldozatokkal járhat, ha nem távoznak a magyar csapatok Afganisztánból - írja az Index.
Szijjártó: hiába rohangál Simor Brüsszelbe panaszkodni
Azért mert valaki Brüsszelbe rohangál panaszkodni, az nem menti fel attól, hogy az emberek pénzéből kapja a fizetését, márpedig tűrhetetlen, hogy kétszeresét keresi az amerikai jegybankelnöknek – jelentette ki Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában annak kapcsán, hogy az Európai Bizottság levélben kért tájékoztatást Simor András MNB-elnök fizetésének csökkentése miatt.
Újabb történelmi mélyben a forint a svájci frankkal szemben
Tovább gyengült a forint, szerda reggel egy euró 288,59 forintot ért a nemzetközi devizapiacon, a svájci frankot pedig 225,13 forinton jegyezték, ami újabb történelmi mélypontot jelent a svájci frank/forint árfolyam mozgásában.
Könnyebb az élet diplomával
Ötödannyival emelkedett csak a magyar diplomások munkanélküliségi rátája 2008 óta, mint a diploma nélkülieké – derül ki az OECD éves oktatásügyi jelentéséből.
Belföld
- Bearanyozzák a Margit hidat
- Van még mit csiszolni a lakáshitelesekért indított mentőakción
- MSZP: Adózzanak a pénzügyi tranzakciók után!
- A devizahitelesek megsegítésének javaslata alkotmányellenes?
- Mobilinternet féláron? - Bírság a Vodafone-nak tisztességtelen gyakorlat miatt
- A Spiegel szerint Orbán is globális provokátor
Külföld
Gazdaság
- Brutális leépítés készül a Rail Cargo Hungáriánál
- Honnan vegyünk fel autóhitelt október 1. után?
- Új szabály hajfestékekre - Van mitől tartanunk?
- Bírság a Vodafone-nak tisztességtelen gyakorlat miatt
- Egy ágazat, ahol 50-80 ezer embert is felvehetnek tíz éven belül
- Tovább élő atomerőművek - Nálunk is terítéken a kérdés
Sport
Tudomány
Kék hírek
Balaton
- Retrószerelem a Szent Miklóson, Kormorántól Michael Jacksonig
- Siófok megtelt, előkerültek az elveszett balatoni turisták
- A rendőrség fokozottan készül: látogatórekord a BB Szüreten
- Sorban nyalókáztak a gyönyörű lányok a színpadon - képek
- Siófoki előítélet-űzés, társadalmi lecke a parton
- Siófoki előítélet-űzés, társadalmi lecke a parton
Reflektorban
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Keressük 2010 legelbűvölőbb ifjú párját!
Róluk írtunk legtöbbet
Bognár Jenő | Bor Barna | Brauer János | Dr. Fischer Sándor | Dr. Puskás Imre | Éger László | Gellei Imre | Gulyás Róbert | Halmai Gáborné | Horváth István | Kovács József | Kozmann György | Mittler István | Módos Ernő | Potápi Árpád | Sümegi Zoltán | Szabó Loránd | Tamás Zsolt | Tóth Ferenc | Tököli Attila
Hírcsatornák - kövessen minket RSS-en!
- A Fidesz szerint hamis adatok vannak az MSZP óriásplakátjain
- Matolcsy: jövőre 3 százalék alatti lesz a hiány
- Rosszhírű cigánycsalád miatt alakítottak polgárőrséget
- A Fidesz bemutatta jelöltjeit Bonyhádon
- Durva többséget szerezhetnek októberben
- A helyszíni szemle egyszeri, és megismételhetetlen
- Súlyos sérülést szenvedett a megijesztett motoros
- Nem mindennapi tojást tojt a tyúk - fotó!
- Megrúgta a kétszázadikat
- A hétvége sportműsora
- Megmozdult a pince boltozata, megroggyant az óvoda
- Segítsen megmenteni a kisgólyákat!
- Szekszárdon a Tartsay u. 16. szám alatt 4. emeleti lakás eladó! (44 m2, egyedi gázfűtéses,...
- Bogyiszlón komfortos családi ház eladó. 06-30-2679-736
- Eladó Tolnán a gimnázium mellett fszt-es, különbejáratos lakás zárt udvarral. 06-30-267-3248
- Dunaszentgyörgyön összkomfortos családi ház nagy telekkel v. anélkül eladó. Érdeklődni este:...





