Színes
Nyárias, gyümölcsös pite
Vannak olyan klasszikus, népszerű sütemények, amiket szezonálisan és a rendelkezésre álló hozzávalók szerint mindig jóleső érzés újrafogalmazni. Az egyik ilyen kedvelt közép-európai finomság a linzertorta, valamint minden linzertésztából készülő szelet, illetve aprósütemény.
Szarból aranyat…
| Bocsánatot kérek az érzékenyebb lelkű olvasóktól szókimondásomért, de itt most tényleg szó szerint ez lesz a téma. Eddig én ezt a szót nem igazán írtam le se a nyomtatott sajtóban, se a neten, de itt most nevén kell nevezni a dolgokat. És a táplálék végtermékét a magyar így hívja. Na jó, lehet finomabban is, mondjuk ürüléknek, vagy kakinak. De a közmondásunk, melyre a címben utaltam, mégiscsak nevén nevezi a dolgot.
A klasszikus nő: Angelina Jolie
| Stílusa soha nem hivalkodó, de pontosan tudja, milyen ruhákkal lehet káprázatos hatást kelteni a vörös szőnyegen, nőiességét még a hétköznapokon sem adja fel.
Camembert, avagy sajt szmokingban
A camembert történetében fontos szerepet játszott Marie Harel, egy normandiai paraszt gazda felesége. 1790 körül először ő szállított a piacra egyenletes minőségű sajtot. Ennek alapján - bár nem bizonyos - őt tartják a camembert feltalálójának. A camembert eredetéről az igazságot valószínűleg sosem fogjuk megtudni.
Belfast kocsmáiban mindenki egyenlő
| Gyönyörű tájak, bensőséges hangulat, kedves emberek. A múltbéli zavargások helyett Belfast ma már egészen más arcát mutatja...
Kilátás Párizsra
Vagy Helsinkire, vagy Tokióra – avagy függöny mögött a világ.
Érd el a sikereidet állati segítséggel!
| A feng shui szerint egyszerre több állatot is "munkára lehet fogni", azaz segítségül lehet hívni az erejét terveink sikeresebb megvalósulásához.
Könnyű joghurtos édességek
A nyár szinte hozza magával a könnyű desszerteket. Ott a sok friss gyümölcs, amiből az ember szívesen készít valami könnyed édességet, úgy hogy megőrizze a gyümölcs ízét és lehetőleg egészséges alapanyagokból készüljön.
Függönyajtó hullámzó fából
Egyszerre nyílászáró, térelválasztó és gyönyörű dekoráció.
Szavakkal (is) szeress!
Lehet, hogy mágiához fordulnál, csakhogy megszerezhesd és megtarthasd a kedvesedet? Nem gyertyára, varázskőre van szükséged. Többet ér, ha szavakkal (is) simogatsz...
Gasztronómia
Életmód
Ezotéria
Lakberendezés
Szépség és divat
Sztárvilág
Autó-motor
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Keressük 2010 legelbűvölőbb ifjú párját!
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bognár Jenő | Bor Barna | Dr. Fischer Sándor | Dr. Puskás Imre | Éger László | Gellei Imre | Gulyás Róbert | Halmai Gáborné | Hirt Ferenc | Horváth István | Kovács József | Kozmann György | Mittler István | Módos Ernő | Potápi Árpád | Sümegi Zoltán | Szabó Loránd | Tamás Zsolt | Tóth Ferenc | Tököli Attila
Hírcsatornák - kövessen minket RSS-en!
- Faldumnak Domboriban sem volt ellenfele
- Így spórolhat pénzt a tanévkezdésen - tippek, trükkök!
- Sokba került az ingyen termény
- A házinak egyszerűen nincs párja
- Nyolc osztállyal szinte teljesen esélytelen
- Baji Csabát nevezték ki az MVM vezérigazgatójának
- Egy csepp vért áldoztak az egészségért
- Ősszel ringbe száll a botrányba keveredett volt polgármester
- Az árösszehasonlító oldalakkal spórolhat
- Járadék helyett inkább munkát adnak
- Ablakon kidobott pénz volna a földeken hagyni
- Örökre eltűnt a múltunk egy kis darabja
- Parázzsal győzte le a benne lakó démont
- A méret nem számít, a lényeg a hatás!
- A Mórágyi Általános Iskola Igazgatója német nemzetiségi óvónői és német nemzetiségi tanítói...
- A Kincses Ács Kft. felvételre keres ácsokat Zomba és Szekszárd környékéről. Érdeklődni:...
- A Pannon Varázs Kft. Pakson nyíló pékáru mintaboltjába szakképzett eladót keresünk. A korai...
- Diákokat keresünk betanított éttermi munkára szekszárdi munkahelyre augusztusi kezdéssel....
- 90 m2-es, II. emeleti 3+1 félszobás, étkezős, távfűtéses, felújított lakás Szekszárdon, a Honvéd...
- Tamási borkombinátnál 8 ha kivágott szőlőterület és 2 ha gyepterület eladó. 06-20/978-4887
- Pakson 35 m2-es húsbolt teljes berendezéssel kiadó. 06-30-636-7527
- Tengelic-Vadászmajorban összkomfortos családi ház nagy kerttel eladó. 06-20-3452-047






