Alaposan átverték a nyugdíjasokat a termékbemutatókon
Mik ezek?
XA termékbemutatóval egybekötött olcsó autóbuszos utazásokkal főként a nyugdíjasokat célozzák meg. A közönség az ebéd előtt 4-5 órás bemutatón vesz részt. Gerincvédős, infrás, mágneses matrac és derékalj, edénykészlet több százezer forintért. Az idősek pedig már viszik is az olcsónak korántsem nevezhető terméket. Rendszerint később derül ki, jóval drágábban vették meg, mint a bolti ár.
A fogyasztóvédelmi hatóság munkatársai a megyében tett ellenőrzéseik során azt tapasztalták, hogy az érdeklődők ötből négy esetben vagy nem kapták meg teljes körben azt, amit a meghívóban feltüntettek, vagy a vállalkozó más szabálytalanságot követett el - tájékoztatta a TEOL.hu-t Póczikné Orosz Valéria vizsgálatvezető. Egy-egy bemutatóra általában négy felügyelő ment el, valamennyien próbavásárlást is végeztek.
Többször előfordult, hogy nem kaptak nyugtát. Egy alföldi cég előadása után 35 ember különböző szerzeményekkel tért haza egyetlen nyugta nélkül. Az is előfordult, hogy a termék mellé nem kaptak a vásárlók magyar nyelvű leírást. Aki a bemutatót tartotta, sokszor nem volt szakmabeli, így érdemben nem tudott az adott áruról információt adni.
Sokan nem tudják, hogy a terméket a kézhezvételétől számított nyolc munkanapon belül indoklás nélkül visszaküldhetjük az eladónak. Az árát pedig maradéktalanul vissza kell szolgáltatni. A jogszabály szerint a bemutató szervezője se foglalót, se bánatpénzt nem kérhet – kizárólag előleget –, amit köteles visszafizetni, ha az ügyfél eláll vételi szándékától. A szerződéstől azonban csak írásban és nyolc napon belül lehet elállni.
Se lámpa, se nyugta
A férfiak ötrészes késkészletet és elemlámpát, a hölgyek mosóport és szélcsengőt kapnak. Plusz ingyen vérnyomásmérés a helyszínen, és egy pizza sütőt is kisorsolnak – állt az egyik szórólapban. Ezzel szemben a fogyasztóvédők azt tapasztalták, hogy csak három kést tartalmaz a készlet, az elemlámpa elfogyott, vérnyomásmérés nincs, ahogy pizzasütő-sorsolás sem. A 2800 forintos levesporról nyugtát nem kaptak az ellenőrök, ráadásul étrend-kiegészítőt is árultak a bemutatón, ami a jogszabály szerint üzleten kívül értékesíteni tilos.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 38 hozzászólás érkezett-
38. sicicicc 2010. február 9. 16:03
Dave! Te úgy látod. Amit felépített a korosztályunk, hová tűnt. Gondolok a lét és vagyonbiztonságra,a közbiztonságra. 25 éve nem olvashattál olyat, hogy idős személyt raboltak ki, vagy csaltak ki tőle pénzt, őt ezzel az éhhalál közelébe juttatva. Tudod, jó neked. Valószínű, van arra csapatod, hogy védjen, amíg pénzeled őket. Sajnos, nekünk nem telik rá.
-
37. takarito 2010. február 9. 14:16
kedves 35ős nagyon igazad van én is iskolai dolgozo volta a pedagogusok után takaritottam
-
36. Ht. beszóló 2010. február 8. 18:31
Csalódot111, akkor elbeszéltem az általad lényegesnek tartott mellett. Előfordul.
-
35. pampa 2010. február 8. 16:42
Kedves Csalódott1111! Ne féljen , sokunkat nem fognak átverni,hiszen ismerjük a nyugdijasokról alkotott véleményüket.
A másik: még aktiv dolgozó koromban, a FIDESZ miatt 4 évig nem kaptunk fizetésemelést, egy fillért sem !Mivel iskolai dolgozók voltunk, csak a pedagógusnak járt fizetésemelés.A többi meg csak húzza az igát, miért nem tanult.Csakhogy a kényes-fényes pedagógus sem szeret piszkos WC-re leülni, igaz sokszor a pedagógus sem húzza le maga után , miután telerottantotta a szilvától a WC-tMajd lepucolja a takaritó.Akkor volt, ez, amikor a panelpatkányok-ról szónokolt a FIDESZ vezér.
Kedves 8-aska,Zerge! De nagyra nőttél, hogy igy tudsz beszélni a nyugdijasokról? Talán valami fősulit is kijártál, elvégeztélamitől feljogositva érzed magad ilyen megjegyzésekre.Vagy tán a gyógyszered gurult el? -
34. Csalódott1111 2010. február 8. 15:17
Kedves Ht.!
Nem értem hogy jön ide a kormányzati tényező dolog. A választási program, amiről a hozzászólásomban írtam nem feltételez semmilyen kormányzati tényezőt. Valószínűleg megint többet gondoltál a dolgok mögé. Egyébként meg a már régen regisztrált nevemnek miért kell illeszkednie az aktuális fórumtémához. Nem értelek... -
33. Ht. beszóló 2010. február 8. 14:59
Megnevetettél te itt alattam, aki csalódott 1111.
Épp ezért, hogy a mosolyt letöröld a szám sarkából, ha lennél szíves ide szépen aprólékosan felsorolni, hogy az elmúlt 8 évben a Fidesz, mint kormányzati tényező, milyen hatással volt a te csalódottságodra. Mint kormányzati tényező, megismétlem.
Ha ez nem megy, akkor az egész, amit írtál, csak irodalmi alkotás. Annak se jó annyira, hogy komolyan lehessen venni.
Tehát próbállak kellő komolysággal követni, de elnevettem magam. :) -
32. Csalódott1111 2010. február 8. 14:13
Hát igen, alaposan átverték a nyugdíjasokat, de vigyázzanak újabb házalók a láthatáron!
Cég név: FIDESZ
Termék: választási program
Jól vigyázzanak kedves nyugdíjasok, nehogy bedőljenek nekik! -
31. Dave 2010. február 8. 13:12
Sicicicc: nyugdíjas vagyok és nem rabolt meg senki és végigdolgoztam 42 évet, 2-szer voltam táppénzen is (2 db infarktus, szívműtéttel kombinálva) és eszem ágában nincs sem panaszkodni, sem méltatlankodni és örülök, hogy élhetek.
-
30. nyugdijasok 2010. február 8. 12:05
A számla adás elmaradása ,miért volt gond a nyugdíjasnak? Az csak az adóhatóságnak probléma,meg az ország kifosztóinak ,akiknek kevesebb marad!
http://docler.hu/video/160291 itt van a pénzünk,a nyugdíjak ,az adónk stb. -
29. sicicicc 2010. február 8. 11:47
Ha már valaki a PUCH LACIT emlegeti. A szülő apukája az egyszer volt Magyar Dolgozók Pártjának Mohácsi Járás párttitkára. A titkári volt6 gépkocsivezetőjétől tudom: 1 tonna zsír helyett (a leiratban ennyit kértek) begyűjtöttek 3,5 tonnát. Fél kilóval többet nem mertek továbbküldeni. A maradt 2,5 tonnát eladták, a feketepiacon, és a pénzen osztoztak. Ennyit a pénztárnokról.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!









