A települések döntik el, melyik járáshoz akarnak tartozni
Mik ezek?
XA szekszárdi kistérség számos polgármestere, közigazgatásban dolgozó szakembere részvételével zajlott tanácskozáson a kormánymegbízott kiemelte: némi lobbizással sikerült elérni, hogy a megyében a korábbi öt járás helyett hat lesz.
Mint mondta, ez kedvező a megyének, hiszen plusz állami pénzt hoz. Azt is közölte, hogy bár Bátaszék, Dunaföldvár és Simontornya is jelentkezett a hatodik járás székhelyéül, a kritériumoknak (lélekszám, távolságok) csak Tolna felelt meg. Hozzátette: az előbbi településeken jelenleg működő okmányirodák megmaradnak, sőt, kormányablakokká alakulnak át.
Több település a tolnai járáshoz való csatlakozás elleni tiltakozására utalva Tóth Ferenc leszögezte: szó sincs arról, hogy eldőlt volna, mely települések fognak a tolnai járáshoz tartozni. Emlékeztetett rá, társadalmi egyeztetés volt, ami a múlt hónap végén járt le. A minisztériumhoz beküldött települési vélemények feldolgozása folyik. Döntés csak abban van, hogy az országban 168 járás lesz.
– A polgármesterek, akik azt hitték, hogy településüknek Tolnához kell csatlakoznia, nyugodjanak meg, szó sincs erről – közölte a kormánymegbízott. – Folytassák le a beszélgetéseket egymás között, és amikor megszületik a végső döntés, azt leírjuk egy papírra, önök aláírják, én meg oda fogom tenni Navracsics miniszter úr asztalára. Ő pedig nagy valószínűséggel rá fog bólintani, mert feltételezi: a helyben élők tudják leginkább, hogy számukra melyik a legkedvezőbb megoldás – fogalmazott Tóth Ferenc.
A konferencián három előadás hangzott el. Dr. Ivancsics Imre az államigazgatás területi rendszerének változásairól referált. Dr. Csefkó Ferenc az új önkormányzati rendszert vetette össze a rendszerváltás utáni húsz évvel. Dr. Kiss László alkotmánybíró pedig a jogállamról beszélt.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!









