Énkormányzatot vezet a polgármester?
Mik ezek?
XKét nap alatt 109 aláírást gyűjtött Matusné Umenhoffer Ildikó. Ennyi medinai gondolja úgy a 850 lakosból, hogy Szalai László polgármesternek távoznia kellene a település éléről. A képviselő arra a kérdésre, hogy mivel indokolja, hogy a falu első emberének lemondását követeli, elmondta, az egyik legnyomósabb ok az, hogy a helyiek, legalábbis azok, akik az ívet kézjegyükkel ellátták, már nem hisznek neki, nem tartják hitelesnek amit mond.
– Medina anyagi helyzete folyamatosan romlik, annak ellenére, hogy az önkormányzat azt kommunikálja, minden rendben van. Önkormányzat helyett énkormányzat működik. Az adófizető állampolgárok pénzével kötelességtudóbban kellene bánni. Szeretnénk tisztán látni, hogy az utóbbi 12 évben mire használta fel az összegeket, ezért az Állami Számvevőszék vizsgálatát is kérni fogjuk. Ugyanis a faluban szinte semmi fejlődés nem történt – tette hozzá.
Matusné állítja, Szalai László a képviselő-testületet sem vonja be a döntésekbe.
– A legutóbbi ülésen napirenden volt a javaslat, amely arra irányult, hogy szüntessük meg a polgármester foglalkoztatási jogviszonyát. Egy társunk hiányzott, és a polgármester is szavazott, így három igen, és ugyanannyi nem szavazat született. Ennek következtében még ő a falu első embere – teszi hozzá.
Mint mondja, a legjobban a Nemzedékek Találkozója kapcsán történtek bántják. A programra közel 11 ezer eurót nyert a település uniós pályázaton. Ez megközelíti a hárommillió forintot. Ám a program 850 ezer forinttal többe került. Matusné állítja senki sem jogosította fel Szalai Lászlót arra, hogy túllépje a költségvetését.
Matusné Umenhoffer Ildikó
Matusné kérdésünkre, indul-e a polgármesteri székért jövőre, határozott igennel válaszolt. Ám a felvetésre, nemcsak kampányfogás-e akciója, határozott nemmel. Mint mondta, ő a medinai emberek érdekeit tartja szem előtt. Miattuk akar polgármester lenni, sőt, mindezt úgy tenné, hogy egy fillért sem venne fel ezért a munkáért. Nem kérne tiszteletdíjat sem.
Szalai László polgármester elmondta, nem tudott arról, hogy aláírást gyűjtöttek a lemondatása érdekében. Nem újdonság számára Matusné Umenhoffer Ildikó támadása.
– Mióta a testület tagja, folyamatosan kritizálja a munkámat, ahogyan az önkormányzat dolgozóiét is. Nem tudom, hogy hatalomvágy, vagy más egyéb motiválja. Azt pedig, hogy nem történt semmi fejlődés a faluban, elutasítom, hiszen most újítja föl a Magyar Közút a Sárvíz feletti a hidat. Amennyire a falu erejéből telik, az útjaink állapotán is igyekszünk javítani. Legutóbb épp a szőlőhegyit hoztuk rendbe, de egyúttal megoldottuk a csapadékvíz elvezetését, és felújítottuk a járdát is – szögezi le a polgármester.
– Tavaly az orvosi rendelőt is rendbe hoztuk, a környéke is megszépült, részben pályázati pénzből, részben ön erőből. Nagy szó, hogy az önkormányzatnak nem kellett működési hitelt fölvennie, s emellett letéti számlán is van pénzünk. Hamarosan új játszótér is épülhet egy uniós pályázatnak köszönhetően – mondta.
Arra a kérdésre, hogy a miért lépte túl a Nemzedékek Találkozója költségvetését, azt mondta, csak az uniós támogatásnak megfelelő összegben fogadtak be számlákat, s a pályázati elszámolást már leadták, el is fogadták Brüsszelben. A készpénzes számlákat még nem fizették ki, a testület elő is írta a polgármesternek, hogy ezt ő rendezze. Kár nem éri az önkormányzatot.
– A rendezvény elismerésre tett szert a partnertelepülések vezetésénél. Kulturális és gazdasági kapcsolataink tovább fejlődnek a jövőben. Éppen ezért érdemes volt energiát fektetni a szervezésbe. Képviselőtársam támadását alaptalannak tartom, úgy érzem személyes érdekek vezérlik őket – tette hozzá Szalai László.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
További linkek
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 405 hozzászólás érkezett-
405. gr4fimaci 2010. január 16. 14:46
Ez szép! Mindent bevetnek az aljasok. A "SOHA,SOHA,SOHA!" hozzászólás hamisítvány. Nem ez az első undorító próbálkozásuk. Megpróbálják összeugrasztani a tanárnő támogatóit.
Mindenki láthatja a módszereikből (is), hogy kik is ezek. -
404. 403! 2010. január 10. 18:35
És te hogy vagy a cigányokkal? Te nagyon nem szereted őket? Mi az a minden, amit megtesztek ellene? Minden törvénytelenségre képesek vagytok továbbra is? Hiszen eddig is éppen eleget tettetek? Azért abba mások is beleszólnak!
-
403. SOHA,SOHA,SOHA! 2010. január 10. 18:24
A tanárnő soha nem lesz Medina polgármestere,mert szereti a cigányokat.Mindent meg fogunk tenni ellene!
-
402. Bözske! 2010. január 10. 18:03
Hol vagy?
-
401. 399-nek! 2010. január 10. 18:01
Ez igy igaz, ezt mindenki tudja, csak talán a család nem!
-
400. 400.éljen! 2010. január 10. 17:36
Pusztai úr!
Kire szavaz majd? Most nem lehet egyszerű önnek!A gyerekeit jövőre már tényleg a medinai iskolába íratja? -
399. 385.-nek válasz 2010. január 10. 17:22
Az előző választásokon azért nem nyert a másik jelölt,mert a saját körzetében kapott kevés szavazatot.Ennek összetett oka volt.Azok nem szavaztak rá,akik most nyalják a család seggét.
-
398. G56 2010. január 10. 17:01
Mindenkit kilehet gúnyolni, mert senki sem tökéletes!Csak rajta gúnyolódj csak te fajlény még nem tudhatod mire ébredsz holnap!!!
-
397. 394-nek 2010. január 10. 16:59
Na lenne itt gond az egyeske és hármaska körül!!!
-
396. Verseny! 2010. január 10. 16:56
A gúnyolódás azoknak az embereknek az eszköze,akiknek a lelkük és az agyuk is üres.Magukat minősítik csak vele.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Keressük 2010 legelbűvölőbb ifjú párját!
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bognár Jenő | Bor Barna | Dr. Fischer Sándor | Dr. Puskás Imre | Éger László | Gellei Imre | Gulyás Róbert | Halmai Gáborné | Hirt Ferenc | Horváth István | Kovács József | Kozmann György | Mittler István | Módos Ernő | Potápi Árpád | Sümegi Zoltán | Szabó Loránd | Tamás Zsolt | Tóth Ferenc | Tököli Attila
Napi horoszkóp
-
Kitűnően tud takarékoskodni, jól bánik a pénzzel. Mindent elvállal, ami jövedelmet hoz, még azt is, amit más nem tud megcsinálni. Arra ügyeljen,...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ámor megint szíven találta. Azonban a szerelemben igen zárkózott, nehezen nyílik meg. Az élet örömeit nem tudja felhőtlenül élvezni, mert...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Fantáziája szárnyaló. Sok mindenre kíváncsi, és ki is próbálja az útjába kerülő lehetőségeket. Szolgálatkész, a közös munkákból kiveszi a részét.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
A mai napra nem sok jót ígérnek a csillagok. Türelemre és kitartásra van szüksége, terveit most nem igazán tudja megvalósítani. A gondok özöne...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma ne számítson arra, hogy könnyen eléri a célját, még akkor sem, ha nem ütközik leküzdhetetlen akadályokba. Ha pedig utazásra kényszerül, akkor...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ha nem elég figyelmes, ma lemaradhat valamiről, amit később megbánhatna. Legyen tehát résen, és a kínálkozó lehetőségeket ne szalassza el...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Ma sokkal aktívabb, energikusabb, határozottabb, mint tegnap volt. Hisz az igazában és mindent megtesz, hogy ezt bebizonyítsa mások előtt....
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Új szerelem a láthatáron! Közelebb, mint gondolta volna. A pillantásokból is láthatja, hogy csak a kezét kell kinyújtania.
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Rengeteg megbeszélnivalója akadna társával, de szinte soha nincs rá ideje. Legyen most Ön az erősebb, szakítson időt a párbeszédre. Tisztázódnak a...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Képes az élet apró örömeit is élvezni, ami közérzetére és egészségére is kedvező hatást fejt ki. Csupa pozitív hatások érik a mai napon. Valaki...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Óriási eredményeket ért el, amit mások is elismernek, ezért büszke lehet magára. Kedvező helyzetét igyekezzen kihasználni munkahelyén! Este menjen...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide! -
Megjelenését igyekezzen a legjobb formába hozni. Ezek a dolgok nagyon sokat jelentenek. Ön is jól érzi magát, és mások is elismerik, vonzónak...
folytatás, még több horoszkóp »
Profi jósok várják kérdéseit, klikkeljen ide!


