Lejár a vámpírok ideje
Mik ezek?
XTöbb tényező is szerepet játszott abban, hogy a könyvtárak a közgyűjteményekre jellemző méltatlan helyzetből az utóbbi években elkezdtek kilábalni – mondta Németh Judit, az Illyés Gyula megyei könyvtár megbízott igazgatója. Részben az országos könyvtár menedzsment mindent megtett azért, hogy a bibliotékák jelentősen kibővült funkcióit a társadalom mind szélesebb rétegeivel megismertesse.
A kedvtelésből olvasók körében a romantikus regények még mindig népszerűek, hiszen a látogatók kétharmada hölgy. Képünk illusztráció (Fotó: Gáti Kornél)
Az emberek így felismerhették, hogy ebben az információs centrumban szinte mindenben segítséget kaphatnak, legyen szó akár az adóbevallás kitöltéséről, vagy éppen számítógépes ismeretekről. Többek között foglalkoznak számítógépes oktatással, egyre több ingyenes és igényes programot szerveznek az olvasók számára, akár a nyelvtanulásban, külföldi munkavállalásban is segítséget jelenthetnek.
A digitális szolgáltatásaik is kibővültek, hiszen ma az országos stratégia értelmében az a dolguk, hogy nyitva tartási időtől és helytől függetlenül szolgáltassanak. Az elvárásoknak megújult honlapjukkal, és új tartalmakkal igyekeznek eleget tenni, ennek köszönhető, hogy a könyvtár virtuális látogatottsága is megnőtt. Tavaly egyébként közel 3000 beiratkozott tagjuk volt, akik több mint 150 ezer dokumentumot kölcsönöztek ki...
A teljes írást, további érdekességekkel elolvashatja a Tolnai Népújság február 6-i, hétfői számában! Keresse az újságárusoknál, vagy fizesse elő! Részletek itt! Kérje ingyenes próbaszámunkat: itt!
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
Szavazás eredmény
Ön rendszeresen olvas?
- Igen, évente több könyvet elolvasok 50%
- Nem, de azért egy-kettő a kezembe akad 37.5%
- Egyáltalán nem olvasok, nem tud lekötni 12.5%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. egy erdelyi 2012. február 6. 13:20
A látszólag ifjú hölgyeken nagyon látszik, hogy szépen, folyékonyan tudnak olvasni és meg is értik azt, amit elolvasás után értelmeznek.
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A gyenge soha nem képes megbocsátani. A megbocsátás az erősek tulajdonsága. Mahatma Gandhi-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gyors tésztavacsorák
A tészta olyan alapanyag, amit kedvünk szerint tetszőleges ízvilágban elkészíthetünk. Tésztás ötletbörze válogatásunkban!









