Megmunkálandó kövei vannak még az alkotónak

Sokoldalú ember Gyurgyonovics Gyula. A pénzkereső foglalkozásai is érdekesek – volt kovács, és olyan juhász, aki maga nyírta a birkáit –, de többen ismerik úgy, mint fa- és kőszobrászt. Specialitása a gyökérszobrászat. Ami másnak csak egy hitvány, még tűzrevalónak sem igazán jó, kusza fadarab, számára mondanivalót hordozó mű. Illetve művé válik, ha dolgozik rajta a tapasztalt tárgyalkotó. 

– Fémmel kezdtem, kővel folytattam, és eljutottam a fáig – vázolja a folyamatot. – Patkolókovács voltam még a rendszerváltás előtt, de csináltam korlátokat, kerítéseket is. A művészet felé fordulás a sporttól való elfordulás miatt történt. Fiatalkoromban fociztam Tevelen, s mivel sokat koptattam a kispadot, megsértődtem, otthagytam a csapatot, és elkezdtem faragni. Követ is, fát is. A kőfaragásra Bakó László tanított, a fafaragást autodidakta módon sajátítottam el. Az még nem gyökérszobrászat volt, hanem hagyományos, figurális munkákat készítettem. A gyökerekben rejlő lehetőségeket jóval később, 1996-ban fedeztem fel. 

Házasságkötése révén került Bátára, ahol áll egy köztéri szobra – Hunyadi László – a házától száz méterre. Ideális élet, ideális élettér, gondolhatnánk, ám nem egészen ez a helyzet. Gyurgyonovics Gyula több betegséggel küzd, tíz éve leszázalékolták. Lakásában kerekesszékkel, az utcán rokkantmopeddel közlekedik. 

– Nem hagyom el magam – hangsúlyozza –, amit tudok, megcsinálok a ház körül. Terveim vannak, főleg kőből, gyűjtöttem össze pár megmunkálandó darabot, de a kivitelezés csúszik… A betegség sok időt és energiát vesz el az embertől. Ami még örömet okoz: a horgászat. Kijárok a Szekszárd–Bátai-főcsatornához. Olyan közel tudok menni a vízhez, hogy a mopedben ülve pecázhatok. Három órát szoktam maradni, annyit enged az egészségi állapotom. Általában van sikerélmény: egy-két szép ponty.