Schnell Ádám: A multikulti veszélyes

Schnell Ádámmal a Nemzeti Színház büféjében találkozom. A hatodik emelet panorámás színészklubjában-, amely Hollósi Frigyes színművész nevét viseli- a teraszon nézelődik, kezében egy félig elszívott cigaretta. Óriási füstkarikákat rajzol az égre, majd lehuppan mellém a kanapéra. A Szomszédok egykori sztárja, a nagy előd nyomdokába lépve, Bárdy György után Jumurdzsákot alakítja az Egri csillagokban. Szinkronizál és boldogan éli a napjait. A színész a Vasárnap Reggelnek vallott a minket körbevevő világról és a mesterséges intelligencia veszélyeiről.

- Előadás előtt mindig rágyújt egy cigarettára?

- Régi reflex, a Nemzeti Stúdióban ragadt rám ez a „rossz beidegződés”. Ha belépek a színház büféjébe, kikérem a kávét, majd előveszek egy cigarettát.

- Mi az, ami az utóbbi időben leginkább foglalkoztatja?

- Az ötvenes éveimet taposom. Sajnos ez az a kor, amikor az ember elveszti a szüleit. Velem pár év alatt megtörtént ez a szomorú esemény. Mostanában sokat járok ki a temetőbe, még ma is mindennap látom a szeretteim mosolyát.

- A családjában a nagyapja és az édesapja is orvosok voltak. Mi miatt döntött a színház mellett?

- Édesanyám is színész szeretett volna lenni, az ő édesapja is színjátszásról álmodozott, de végül elképesztő humorral megáldott görögkeleti lelkész lett. Azt hiszem, mindnyájuknak része volt abban, hogy elindultam ezen az úton. Az édesapámnak volt egy betege, aki jó kapcsolatot ápolt Psota Irénnel. Egy egy szép délután elmentem hozzá, ahol a művésznő is megjelent.

Emlékszem, tizennyolc évesen ott álltam a kertben magasodó gesztenyefa alatt, és Kosztolányi Dezső Akarsz-e játszani? című versét szavaltam el a művésznőnek. Psota Irén azt javasolta, hogy ha nem vennének fel a főiskolára, jelentkezzek a Nemzeti Stúdiójába. Így is lett.

Az egész történethez hozzátartozik, hogy évekkel később, 1986-ban Psota Irén megjelentetett egy lemezt, aminek a címe az lett: Akarsz-e játszani?

- Később tartotta vele a kapcsolatot?

- Sokszor összefutottunk a színházban, de bármikor meglátott, mindig azt kérdezte: Hogy van az a gyönyörű édesapja? Apám jóképű fiatalember volt, Psota Irén meg imádta a férfiakat. (mosolyog)

- Az út elején kik voltak a példaképek?

- Az elsők között volt Latinovits Zoltán és Őze Lajos. A két óriás együtt játszott életem egyik legmeghatározóbb filmjében, Fábri Zoltán klasszikusában, Az ötödik pecsétben. A sorban a harmadik kedvencem Sztankay István volt, akinek gyakorlatilag minden filmjét láttam. Imádtam a hangját.

- Dolgoztak együtt?

- A főiskolán tanárom volt, aztán együtt játszottunk a Madách Színházban, majd a József Attila Színházban is. Érdekesség, hogy Sztankay István édesanyámmal együtt felvételizett a Színművészeti Főiskolára, csak őt az '50-es években nem engedték tovább. A hatalom szemében egy pap lánya ugyanis nem volt túl megbízható.

Sztankay István ezt az ügyet úgy kerülte meg, hogy a jelentkezési lapjára az apja foglalkozásához l. p rövidítést írt. Így mindenki arra gondolt, hogy az édesapja libapásztor és nem arra, hogy lelkipásztor.

Bár édesanyám nem lehetett színész, de nem adta fel az álmát. Költőként publikált, két kötete jelent meg. Csodálatosan szavalt, Nemes Nagy Ágnes ámuldozva hallgatta őt.

- Miben láthatják most a nézők?

- Legközelebb Ingmar Bergman a Szenvedély című darabjában játszom Horváth Lajos Ottóval, Györgyi Annával, Tóth Augusztával, Szarvas Józseffel. Györgyi Annával egy osztályba jártunk a főiskolán, Ottóval is, akivel ráadásul öltözőtársak vagyunk a Nemzetiben. Félig-meddig olyan, mintha testvérek lennénk.

- A két jó barát miről szokott beszélgetni?

- Szakmai dolgokról, valamint a mindennapokról. Mindketten zárkózott emberek vagyunk, de valahogy egymásnak meg tudunk nyílni. Rengeteg közös emlékünk van.

- Tizennyolc év után jött el a József Attila Színházból, és immár ötödik éve erősíti a Nemzeti Színház társulatát. Mi miatt döntött a váltás mellett?

- Évek óta kihívás után kutattam, sokszor körbenéztem a színházi világban, de valahogy egyik hely sem ragadott meg. Aztán amikor 2013-ban a Nemzetiben változások történtek, úgy gondoltam, hogy felhívom Vidnyánszky Attilát és megkérdezem, szükség lenne-e rám.

- Egyszerűen felvette a telefont és tárcsázott?

- Valahogy így. Nem sokat tanakodtam. Korábban nem dolgoztam együtt Vidnyánszky Attilával, de reménykedtem benne, hogy kapok tőle egy lehetőséget. Rettentően vágytam arra, hogy színházi értelemben valami különleges dolog történjen velem. Az az irány, amit a Nemzetiben felvázoltak, közel állt a szívemhez. Az első évben Eperjes Károly volt a művészeti vezető, akivel évek óta jó barátok vagyunk.

- Mikor kezdődött ez a kapcsolat?

- Egyrészt a színház hozott össze minket, másrészt a hitéletünk is azonos. 1994-ben az ő kezdeményezésére indítottak imaórát – a magyar művészet megújulásáért – a Gellért-hegy oldalában található pálos szerzetesek Sziklatemplomában. Rendszeresen jártam ezekre az imádságokra, ahol komoly barátság alakult ki közöttünk. A templomnak nagy híre volt, szinte divatnak számított ide járni. Úgy tudom, sokan tértek vissza azok közül, akik 1950 előtt is megfordultak itt. Ami még fontosabb, hogy az esti nyolc órai szentmisére többségében fiatalok járnak.

- Ennyire fontos önnek a hit, a keresztény értékek védelme?

- Katolikus felfogásban nevelkedtem. A nagypapám pap volt, gyerekkoromban sokat jártunk templomba, minden vasárnap elmegyek a misére. Ezt tanultam a szüleimtől, ezt kaptam örökségbe.

- Pár hónapja óriási feladatot kapott, Bárdy György felejthetetlen alakítása után ön játszhatja Jumurdzsák szerepét az Egri csillagok színpadi változatában. Meglepődött?

- Vidnyánszky Attila azzal keresett meg, hogy az a perverziója támadt, én lehetnék az Egri csillagokban Jumurdzsák. Meglepődtem a gondolatán, de szívesen vágtam bele a feladatba. Gyerekkoromban olvastam utoljára Gárdonyi Géza klasszikusát, amit már akkor a szívembe zártam. 2000-ben egy barátom illusztrációival ismét kiadásra került ez a könyv. Ebből a műből van egy példányom, amit ráadásul Agárdy Gábor dedikált nekem.

- Van olyan szerep, amitől egy színész nehezen tud megválni?

- Egy színész életében többször is előfordulhat ilyen eset. Nekem ilyen volt a József Attila Színházban bemutatott Illatszertár, amit Benedek Miklós rendezett. Ez volt az első szerepem a színházban, amit egy év után levették a repertoárról.

- Áldás vagy átok volt, hogy a Szomszédok című sorozatban elvállalta Alma új barátjának szerepét?

- Mindenképpen áldás, sokat köszönhetek ennek a forgatással töltött három évnek. Akkor még mi sem gondoltuk, hogy egyszer majd történelmet csinálunk. Emlékszem, az egyik jelenetet Bujtor István rendezte, a történet szerint pedig vitorlázni mentünk a Balatonra.

Ott ültem a vitorláson Zenthe Ferenccel, Fehér Annával és Bujtor Istvánnal, míg a víziszonytól szenvedő Lenke – Komlós Juci – kedélyesen elkonyakozgatott a parton.

Gyakran ellátogatok a balatonfüredi mólóra, ahol Bujtor István szobra áll. Ilyenkor a szemem előtt látom a kikötőben ringó Rabonbán nevű hajót, amivel Bujtor István három versenyen is győzelmet szerzett.

- Híreket olvas?

- Abszolúte.

- Politizál?

- A színházban soha. Bármelyik oldalon álló emberrel hajlandó beszélgetni a politikáról, a gyűlölködést viszont messze elkerülöm.

- A közösségi oldalakról, a Facebook-ról mi a véleménye?

- Áldás és átok – mondta annak idején II. János Pál pápa, aki így hívta fel a figyelmet az internet óriási jelentőségére és a virtuális valóság veszélyére.

Manapság az egész technikai fejlődéssel úgy vagyunk, mint az indiánok az utazással.

Az általam ismert történet szerint az indiánok több napos megerőltető gyaloglás után felszálltak egy vonatra, majd három óra múlva leszálltak és leültek a megállóba. Egyszerűen nem akartak tovább menni. Azt állították, hogy a lelkük a nagy iramban lemaradt, ezért megvárják, amíg a lemaradt lelkük utoléri őket.

Furcsa változáson megy át az emberiség, nem vagyunk felkészülve erre az óriási technikai robbanásra.

Az élő beszédnél fontosabb lett a közösségi oldalon való pötyögés, a Facebook-os kommunikáció. Sokszor a gyerekeimnek is szólni kell az ebédnél, hogy ne nyomkodják a telefonjukat.

- A jelenlegi Európáról mi a véleménye?

- Pontosan tizennégy évvel ezelőtt nemet mondtam a csatlakozásra, mivel az Európai Unió már akkor nem azokat az értékeket követte, amit kellett volna.

Az elmúlt évek Európát sújtó migrációs válságának és a multikulturalizmus, divatosan a multikulti terjedésének következtében egyre több jele látható annak, hogy veszélybe kerülnek és megkérdőjeleződnek a zsidó-keresztény hagyományok és kulturális értékek.

Az országgyűlési választás sikere is azt mutatja, hogy a többség a közös európai értékeket védelme mellett tette le a voksot. A migrációval kapcsolatban Orbán Viktor miniszterelnök azt mondta, hogy oda kellene elvinni a segítséget, ahol gond van, helyette az európai vezetők a befogadásban gondolkoznak. Aggódom a gyermekeim jövőjéért, nem tudom, hogy az unokáim milyen világban fognak felnőni. Ezzel kapcsolatban Márai Sándor Mennyből az angyal című verse jut eszembe, ebben azt írta:„ És kérdik, egyre többen kérdik, hebegve, mert végképp nem értik – Ők, akik örökségbe kapták, ilyen nagy dolog a Szabadság? ”

Borítókép: MTI Fotó/ Szigetváry Zsolt