Ezermilliárd forintos adócsökkentésre lenne szükség

Domokos László a Magyar Nemzetnek adott interjút.

A járványügyi adatok alapján világos, hogy itt a második hullám, az ugyanakkor még nem sejthető, mikor lesz tömegesen használható oltóanyag, vagyis mikor jöhet el a válsághelyzet vége. Milyen szempontok szerint kell ilyenkor gazdálkodni az állam vagyonával?

Az ugyan kétségtelen, hogy sok a bizonytalanságra okot adó tényező, de a tennivalók egyértelműen meghatározhatók. S nemcsak az állam feladata, mozgástere látható előre pontosan, hanem az is, hogyan kell cselekedniük a családoknak és a vállalkozásoknak. Bár a szerepek eltérők, a különböző érintetteknek azonos módon kell gondolkodniuk. Aki most átengedi magát a pesszimizmusnak, az álhíreket terjeszt, akit pedig elcsábít az idea­lizmus, azt a naivitás keríti hatalmába. Az egyetlen járható út a helyzet reális értékelése, minden más hozzáállás vakvágányra vezet.

Mit mutat a helyzet reális értékelése például a közpénzek elköltése szempontjából?

A kiindulópont az, hogy gyökeresen és végérvényesen megváltozott a minket körülvevő gazdasági környezet. Ez bizonyos formában a vírus okozta válság nélkül is megtörtént volna, hiszen a múlt év végén, az idei elején több, a világgazdaság szempontjából meghatározó országban is a megtorpanás, a visszaesés jelei mutatkoztak. A pandémia viszont döntően befolyásolja a hétköznapi életet, brutális nyomást helyez a társadalomra, s önkorlátozásra kényszeríti az embereket. Átalakulnak a mindennapok, és ennek lenyomata a gazdaságban azonnal megjelenik, például úgy, hogy visszaesik a fogyasztás és nő a megtakarítás fontossága. A kormánynak mindenekelőtt azt kell eldöntenie, hogy válságot akar kezelni vagy a változást menedzselné.

Nagy különbség van a kettő között?

Óriási. Aki válságot kezel, az rövid távon gondolkodik, adót emel és megszorításokat vezet be. Aki viszont észreveszi, hogy átalakultak a viszonyok, és az új feltételekhez igyekszik igazodni, az felkészül a változásra, ezért adót csökkent és szélesíti a lehetőségeket.

A politika szereplői a legváltozatosabb ötletekkel rukkolnak elő mostanában. Az ellenzék például sok egyéb mellett alapjövedelmet adna és forgalmi adót csökkentene, vagyis a maga módján szélesítené a lehetőségeket.

Az Állami Számvevőszék elnökeként általában nem minősítek pártpolitikai ötleteket, de a mostani ígéretdömping ügyében úgy érzem, meg kell szólalnom. Jóformán nem telik el úgy nap, hogy ne dobnának be újabb ötleteket, ne költenének el elméletben újabb és újabb százmilliárdokat mindenféle juttatásokra. Elképzeléseik nagy része ugyanakkor színtiszta demagógia, olyan frázis, amelyet rendszerint az ötletgazdák minősítenek populistának, üldözendőnek. Egyébként a szócsatákat hallgatva az az érzésem, hogy két világnézet jelenik meg ma a hazai politikában. Az egyik szemlélet szerint olyan válság a mostani, amit segélyekkel kell kezelni, vagyis csak túl kell élni a krízis időszakát, és majd visszazökken az élet a régi kerékvágásba. Csakhogy ez a felfogás téves, mert nem juthatunk vissza oda, ahol például januárban voltunk. A magyar politika másik iránya szerint – s ezt követi a kormány – a befektetés a lényeg, mert magától nem tér vissza a fejlődés időszaka. Én ezt a felfogást tartom helyesnek.

Mit érthetünk befektetés alatt, azaz milyen állami intézkedéseket tartana most szükségesnek?

Nem lehet vitás, hogy a válsághelyzet alatt számolni kell a fogyasztás visszaesésével, s ez leginkább úgy kerülhető el, ha nő a munkavállalók, a családok jövedelme. Válsághelyzetben ugyanakkor nem lehet reális elvárás, hogy a vállalkozások a saját maguk erejéből emeljék jelentősen a fizetéseket, vagyis az államnak kell megfelelő lépést tennie. A megfelelő lépés pedig most a kormány egyik régi tervének megvalósítása, az egy számjegyű személyi jövedelemadó mielőbbi alkalmazása lenne.

Tehát azt javasolja, hogy az szja jelenlegi 15 százalékos kulcsát tíz százalék alá mérsékelje a kormány?

Igen, ezt.

Mégis mennyi idő alatt?

Számításaink szerint egy százalék szja-csökkentés 170 milliárd forintba kerül, azaz nagyjából ezermilliárd forintos adócsökkentésről beszélünk. Ennyi maradna a legálisan munkát vállaló majdnem négy és fél millió embernél. Véleményem szerint a változtatással nem szabad sokat várni, s nem szabad elaprózni. Akár a jövő év elején is végre lehetne hajtani egyben a csökkentést, de azt is megfelelőnek tartanám, ha két lépésben, 2021-ben és 2022-ben lenne három-három százalékpontos szja-mérséklés. Ezzel a kormány minden további intézkedés nélkül elérhetné, hogy a fizetések reálértéken maradjanak.

Van most erre ezermilliárd forint?

Nagy vonalakban és leegyszerűsítve tekintsük át az állam anyagi lehetőségeit. Magyarország támaszkodhat saját belső forrásaira, ezek mellett kölcsönt vehet fel és különféle összegeket kap az Európai Uniótól. Az utóbbinál maradva: az unió hatalmas mentőcsomagot alakított ki nemrégiben. Úgy vélem, a kormány jól döntött, amikor nem akadályozta meg a folyamatot, nem állta útját például a közös hitelfelvételnek. Ha az unió pénzt ad, érdemes elfogadni, s lesz is helye az összegeknek. Azt ugyanakkor hozzá kell tenni, hogy a válság elleni küzdelemhez az EU-tól eddig egyetlen eurócent sem érkezett, az első ilyen tételek leghamarabb január környékén futhatnak be. S leginkább a beruházások, a fejlesztések, vagyis a különféle építkezések költségeinek kifizetésére szolgálhatnak.

Hogy áll Magyarország saját forrásokkal, és milyen szerep juthat a kölcsönöknek?

E kettő tulajdonképpen összekapcsolódik. Magyarország egyik legfontosabb feladata, hogy a következő két-három évben garantálja saját fizetőképességét, ehhez pedig hitelekre is szüksége lesz. Az már most látszik, hogy jövőre a legnagyobb államok is megjelennek majd a nemzetközi hitelpiacon, vagyis Magyarországnak sokak mellett például Japánnal, az Egyesült Államokkal és Németországgal kell majd versenyeznie a kölcsönökért. Ilyen mezőnyben nyilván nem a miénk a legerősebb pozíció. Ezért – úgy vélem – az államnak saját polgáraitól kell kölcsönt kérnie. Csak ebben a nehéz évben legalább 1500 milliárd forinttal nőtt a háztartások pénzügyi vagyona, amelyet megfelelő feltételek mellett a lakosság be is fektethet.

Egy éve indította el a kormány a piacinál jobb kamatot kínáló Magyar állampapír pluszt, ami népszerűnek mondható.

Csakhogy ez a népszerűség, úgy tűnik, most kevés, nem elég. Jobb és más konstrukció is kell. Szükség lenne például nyugdíjcélú állampapírra – ezt korábban tervbe is vette a kormány, de még nem vezette be. Épp itt volna az ideje. Ahogy annak is, hogy rövid lejáratú, jól kamatozó, néhány hónapos állampapírokból is vásárolhasson a lakosság. Ez a kérdés megítélésem szerint rendkívüli jelentőségű:

Magyarország a saját maga finanszírozásához szükséges pénz számottevő részét önnön polgáraitól kérhetné kölcsön. Ennél előnyösebb megoldás nem is igen képzelhető el.

Az adós mindig kiszolgáltatott a hitelezőjével szemben, de ha az államot jórészt saját polgárai hitelezik, ezzel a kockázattal már kevésbé kell számolni. Arról nem beszélve, hogy a kamat, amit mindenképpen ki kell fizetni, itthon, a hazai társadalomnál marad, s utóbb ellenértékként jó eséllyel a honi gazdaság különféle vállalkozásaihoz kerül. Az új befektetési lehetőségek kialakítása szerintem sürgős feladat, csupán néhány hónapja maradt erre az államnak.

Az új állampapírok sikere nyilván azon is múlik, hogy a társadalom akar-e takarékoskodni.

A munkavállalók, a családok válságidőszakban akkor cselekszenek helyesen, ha havi jövedelmük minden száz forintjából legalább tízet félretesznek. Megjegyzem: az szja-csökkentés emelné a kereseteket, így nemcsak fogyasztásra maradna több, hanem megtakarításra is.

Mint említette, az állam saját forrásaira is támaszkodhat. Jelenleg mennyi pénz állhat rendelkezésre?

Most nagyjából 800-1000 milliárd forintnyi elkölthető forrás azonosítható.

Ezt nagyjából el is vinné az egy számjegyű szja. Megéri minden pénzt erre fordítani?

Visszakérdezek: van jobb befektetés, mint az ember? Ráadásul – s ez nyilvánvaló – értéket csak munkával teremthetünk. Ahhoz pedig, hogy rávegyük a munkavállalókat még több munkavégzésre, jó ösztönző kell. Az adócsökkentés éppen ilyen, motiválni kell az embereket. Úgy vélem egyébként, hogy az ideális adórendszerben az szja kulcsa pontosan nulla. A járulékokat be kell szedni, mert finanszírozni kell a nyugdíjakat és az egészségügyi ellátórendszert, de a magas adó tulajdonképpen a munka büntetése. Ennek fejében persze meg kell adóztatni a fogyasztást, vagyis az áfát magasan kell tartani.

Az ellenzék több szereplője éppen a forgalmi adó mérséklését követeli.

Az áfacsökkentés hasznos lehet ugyan – például visszaszoríthatja az adócsalást –, de rendszerint valamilyen üzleti érdeket szolgál ki. Olcsóbbak egészen biztosan nem lesznek a termékek, miközben egyes érdekkörök jól járnak. Amíg az áfa mérséklése nem kifizetődő járványidőszakban – ahogy máskor sem –, addig három intézkedéstípus kifejezetten hatékony lehet gazdasági krízishelyzet idején.

Melyek ezek?

Az első a társadalom öngondoskodásának támogatása – ezt szolgálhatná az új típusú állampapírok bevezetése. A második az adóegyszerűsítés és a gazdaság további fehérítése. Utóbbi területen az elmúlt években hatalmasat lépett előre Magyarország, az online pénztárgépek, a közúti áruszállítás elektronikus ellenőrzése és az online számlarendszer révén jelentősen zsugorodott a hazai feketegazdaság. Olyannyira, hogy ebben a mutatóban megelőztük Ausztriát is, Európa élmezőnyébe kerültünk. A fehérítés sok száz milliárdos bevételt jelenthet az államnak, miközben növelheti az átláthatóságot és csökkentheti a korrupció lehetőségét. Harmadszor érdemes áttekinteni az állami kiadásokat, és a pazarló, felesleges költéseket el kell hagyni.

Nem lenne meglepő, ha utóbbi mondatát sok baloldali szereplő idézné a közeljövőben, mondván: már az ÁSZ elnöke is például a sportberuházások felfüggesztését szorgalmazza.

Szó sincs róla. A sport az egyik legfontosabb időtöltés, különösen válság, korlátozások idején kell áldozni a mozgásra, a szórakozásra. Inkább az államigazgatásban lépten-nyomon felbukkanó kettősségekre, nem használt, de rendszerben tartott eljárási módszerekre gondolok, amelyek továbbra is lassítják a folyamatokat. Ami pedig időt rabol, az munkaerőt rabol, így pénzt visz el. A digitalizálás elengedhetetlen, aki – legyen az magánszemély vagy szervezet – ebből kimarad, az nemcsak lemarad, de ma már el is pusztul. A pandémia elhozta a folyamatos digitalizáció korát, ehhez a változáshoz csak az 1989–90-es átalakulás mérhető. Akkor a diktatúrát demokrácia váltotta, az államit a magán, vagyis új élet kezdődött.

Érdekes hasonlat: a legtöbben, akik átélték, nem érzik magukat a rendszerváltozás nyertesének.

Részben az állam felelőssége is, hogy ez a mostani transzformáció után ne így legyen. Annyi biztos, hogy Magyarország jó helyzetből rugaszkodhat neki a következő időszaknak, ugyanakkor csak rajtunk múlik, hogy nyertesek vagy vesztesek leszünk.