A múlandóság a földi lét legigazságosabb szolgáltatása

Ám, ahogy Simándi József, a boldog emlékezetű operaénekes mondta: a népszerűség olyan cifraszűr, amit levenni is tudni kell. Sokan nem tudják. Tetszelegnek a szerepükben, túljátszva azt, tehetségtelenül, érdemtelenül. S ha mégis megválni kénytelenek a pozíciótól, a rivaldától, akkor döbbennek rá, hogy nem nekik szólt a hajbókolás, a taps, hanem a cifraszűrnek.

Saját környezetünkben is látunk olykor olyan embereket, akik beleroppannak a változásba. Na nem az előreugrásba – mert azt természetesnek veszik –, hanem a visszazuhanásba, ami készületlenül éri őket. A nyugdíjba vonulás, a meghalás másokkal szokott megtörténni – gondolják. Pedig nem. A múlandóság a földi lét legigazságosabb szolgáltatása: mindenkinek jár, ingyen.

Elkeseredésre azonban nincs ok. A létvég is lehet szép, ha belátjuk: annál sokkal több jó nem történhet már ilyenkor az emberrel, minthogy a saját házának udvarán ráesteledjen. Legyen mondjuk őszelő, szálldogáló pókfonalakkal és falevelekkel, szűrődjenek ki ismert hangok a konyhából, készülődjön vacsorához a család! Aranyozzák be a búcsúzó napsugarak a felhők pocakját, mint egy szentimentális Krúdy-regényben, s csorogjon szét az elmúlás bánata a tájon, de ne nagyon fájjon! Jólesően fájjon!