2023.10.07. 11:15
Több fogyasztást remélnek ettől
Szerdán jelent meg a Magyar Közlönyben az a jogszabály, amely szerint november 16-tól mentesülnek az adófizetési kötelezettség alól a reprezentációs céllal adott borászati termékek.
Illusztráció.
Forrás: Shutterstock
Ez újra divatba hozhatja a céges ajándékokat, amelynek keretében az egyes szervezetek, illetve vállalkozások borral köszönik meg partnereiknek az együttműködést. A borágazat ezidáig többször, több fórumon is jelezte, hogy a „repiborra” is érvényes adó nagyban visszavetette a keresletet a cégek részéről, akik az adómentes környezetben ezentúl könnyebben választhatják a pincészetek termékeit ajándékozás céljára.
Az adómentessé váló bor ezért az idei ünnepi szezonban kézenfekvő és elterjedt ajándék lehet, amellyel jellemzően cégek jutalmazzák partnereiket, vagy akár dolgozóikat. Mivel a rendelet vendéglátást is említ, ezek szerint az év vége felé a szervezetek, cégek által látogatott borkóstolók, borvacsorák is adómentesek lehetnek. Az erről szóló kormányrendelet a héten jelent meg a Magyar Közlönyben.