Dinamikus duó

2024.09.05. 10:53

Hivatalból, tanyáról és templomból is lopott a tolvajpáros

Több mint húsz bűncselekmény írható annak a betörő párosnak a számlájára, akik Pakson és környékén fosztogattak. Vittek, amit csak lehetett: pénzt, élelmiszert, húsdarálót és gramofont is.

Révészné Hanol Erzsébet

Képünk illusztráció: Shutterstock

Húsznál is több bűncselekményt követett el az a két férfi, akiknek az ügyében a paksi rendőrök nemrégiben fejezték be a nyomozást. Debreceniné Farkas Edit, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy 2023 októberétől december végéig összesen huszonnégy alkalommal követtek el lopásokat ismeretlen elkövetők Pakson és környékén. Magánlakás, hivatali épület, varroda, tanya, de még templom is szerepelt a célpontok között.

A bizonyítékok alapján egy helyi pároshoz jutottak el a nyomozók. A tolvajok többnyire erőszakos módon jutottak be a kiszemelt ingatlanokba és általában együtt követték el a bűncselekményeket. Két esetben csak egyikük lopott. A duó 46 éves tagja nem volt együttműködő, de a beszerzett adatok, szakértői vélemények alapján gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették. A bíróság letartóztatta, jelenleg is börtönben van. A fiatalabb társ, aki a bűncselekmények elkövetésekor 22 éves volt, beismerő vallomást tett, szabadlábon várja az ügy elbírálását.

A két férfi együtt lakott abban az időben, amikor a lopások történtek. A megkárosított ingatlanok udvarába a kerítést letaposva, vagy kivágva jutottak be, majd a nyílászárót kifeszítették vagy betörték, úgy mentek be az épületekbe. A zsákmány sokféle volt: pénz, élelmiszer, műszaki cikkek, sárgaréz pálinkafőző, horgászbot, húsdaráló, talicska és gramofon. Szinte mindent elvittek, egy helyről még a levágott kerítést is. Az egyik paksi templomból a bejárati ajtót és több perselyt felfeszítve végül egy pénzkazettát vitt el az idősebb férfi, ami pechjére üres volt. Egy betörésnél pedig felgyújtott egy melléképületet, így a lopásokon kívül rongálás miatt is felelnie kell. Karácsony előtt egy egyesület által bérelt tanyára törtek be, és onnan az összekészített élelmiszer adománycsomagokat dézsmálták meg.

A napokban az ügy vizsgálata befejeződött a Paksi Rendőrkapitányságon, az iratokat vádemelési javaslattal átadták az ügyészségnek.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában