Balatoni nyár, újra vár

Újra vár, a balatoni nyár, ha szól a gitár majd lent a stégen – harsogta felvételről Márió az ismert dalt Zamárdiban, amikor megérkeztünk. Vár a balatoni nyár, mondtam én is a családomnak.

Balatoni nyár, újra vár

Augusztus első hetében, főszezonban – igaz hétköznap volt – a harminc fok feletti melegben alig lézengtek a szabadstrandon. A fizetősön – vízibiciklivel elmentünk addig – még kevesebben voltak. Gondoltam, majd délután elkapkodják az árnyékban lévő jobb helyeket. Nem így lett, jutott mindenkinek kedvére való.  Még a vízibicikliket, nyugágyakat bérbeadók is csak délután nyitottak ki. Rutinosan.

A pincérek kint álltak a bejáratnál

Hová lettek a vendégek? Külföldi rendszámos autót alig lehetett látni. A pincérek kint álltak a bejáratnál és ahogy megállt az ember az étlapot böngészni, máris tessékelték volna be az étterembe. Az árakat elnézve nem is csoda, hogy alig volt vendég. Egy négy fős család nem úszta meg ötvenezer forint alatt az étkezést. A pincérek pedig nem bízták rá a vendégekre, hogy kapnak-e borravalót, inkább beépítették az áraikba, tizenöt százalékos szervízdíjként.

A vécés néni becsületdoboza

A szabadstrandon még a vécés néni is ügyeskedett. Az intézményt az önkormányzat tartja fenn, a takarító néni is onnan kapja a fizetését, de azért kitett egy dobozt, melyre kiírta: becsületkassza. Így aki arra járt, bedobálhatta a maga száz, kétszáz forintját. Estére már meg is telt a doboz. Jól jött neki a fizetésén felül a plusz pénz.

A strandon, a mellettünk lévő placcon azt mondta az egyik napozó vendég a társának: ennyi pénzből megjártuk volna a horvát tengerpartot is.

Nekünk jár, a balatoni nyár, non stop bulizunk minden éjjel – énekelte megállás nélkül Márió. 

Hát, lehet, hogy ez a balatoni nyaralás nem lesz annyira holiday, mint amire számítottunk.