Közösség

2024.08.08. 08:30

Kitűnő hangulatban telt a faddi falunap

Jó hangulatú, a település apraja-nagyját megmozgató falunapot rendeztek az elmúlt hétvégén Faddon.

Révészné Hanol Erzsébet

A horgászverseny résztvevői számára már reggel elkezdődött a program a Duna parton, míg a sportpályán a falunapi focikupára nevezett nyolc csapat kezdte meg a versengést.

fadd, falunap
Kovács Aliz és zenekara is fellépett a faddi falunapon. Fotó: Molnár Gyula

A Bartal-parkban felállított színpadon a helyi civilek bemutatói voltak láthatók, és a gyerekek legnagyobb örömére nem maradhatott el a habparty sem. „Jó ebédhez szól a nóta” – erről Leblanc Győző és Szeredy Krisztina műsora gondoskodott. A délután is kiváló előadókat tartogatott, Bordács József polgármester köszöntője után ugyanis fellépett Kovács Aliz és zenekara, az Irigy Hónaljmirigy, Freddie és a Shygys, valamint polefittness bemutató is volt.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is szép számú csapat nevezett a főzőversenyre, emellett volt a gyerekeknek arcfestés, kézműves foglalkozás, illetve Fadd és Dombori között kisvonat közlekedett a nap folyamán. A programot bál zárta a Baros-Major duóval.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában