10 órája
Kísértés prémium kivitelben – a jegesmedve szőrme kelendőbb, mint gondolnánk
Tudom, a XXI. században már legalább annyira ciki a szőrméről álmodozni, mint VHS-en megnézni a Titanicot újra és újra. De most őszinte leszek: ha a kandallóm előtt heverne egy jegesmedve bőre, talán a környezetvédő lelkiismeretem is szundítana egyet a földi örömöket nyújtó szőrme ölelésében.
A világon kétféle ember létezik: az, aki elítéli a szőrme viselését, és az, aki titokban ábrándozik róla. Én kettős életet élek, aki nappal az állatok megmentéséről szónokol, éjjel pedig egy puha rókaprémről álmodozik.
Fotó: Dodó Ferenc/ Kelet-Magyarország
Szőrme, a XXI. század tiltott luxusa
Idén is beköszöntött a terelővadászat szezonja. Persze ennek gyakorlati szükségessége van, de nekem egyből beugrottak a csodás bundák.
És akkor jött a dilemma. Mert elítélem az állatok gazdasági haszonszerzés hajtotta öldöklését, de ha elképzelem a nappalimat a kandalló előtt kiterített jegesmedve bundjával, egyet tudok- ennek nem tudnék soha nemet mondani. De nem aggódom, mert a valóságban sem kandallóm, sem jegesmedvém nincs, ahogy a bankszámlám is bántóan bunadmentes. Talán hiányzik belőlem az az erkölcsi tartás, ami oly sokszor mutat utat az életben. Mindennek ellen tudok állni, kivéve a kísértésnek. Oscar Wilde édes, bűnös bölcsessége, mint valami kellemes szellő, átjárja a szőrme utáni álmodozásomat.
Egy szőrmebundában látom azt a kettősséget, amit az emberi természet is tükröz. „Szégyelld magad! A fenntarthatóság a jövő!” – kiáltja a józan ész. De aztán halkan visszasuttogom: „Csak egyszer… csak egyetlen kiterített fóka….” Lássuk be, mindenkinek van egy ára, és az enyém pontosan tudom, hol kezdődik- egy perzsaszőnyegbe csomagolt szőrmebundánál. Természetesen, ha soha nem érkezik meg a lehetőség, könnyű erkölcsileg magasan állni a színpadon.
Végül is, ki akar jegesmedvét a nappaliba? Csak egy csipetnyi szőrmeálmodozás ez, semmi több.
