Mórágy lehetett a sárközi fazekasság ősi fészke

– Mikor és miért kezdett a kerámiakészítés kutatásával foglalkozni?

– Kevés az a téma, amivel én kezdek elsőként foglalkozni – mondja dr. Szabó Géza –, sokkal inkább az a jellemző, hogy rám találnak a feladatok. A régészet és a néprajz korszakhatárán álló kerámiakutatás is így indult. Bölcskén dolgoztunk 1995-ben az ottani ásatáson a honismereti tábor résztvevőivel, a falu történetét bemutató kötet anyagát készítve elő. Az egyik vasárnap délután Machán Istvánék telefonáltak Mórágyról, hogy az építkezés során, a Kossuth utcában, edénytöredékek kerültek elő. Hétfőn már betonozni akarják az alapot, úgyhogy gyorsan nézzük meg, ha kíváncsiak vagyunk rá! Szakadó esőben odaérkeztünk, és láttuk, hogy két kemencemaradványra bukkantak az építők, amelyek tele voltak részben nyers, részben félkész kerámiadarabokkal. Lehetett vagy háromezer edénymaradvány. Úgyhogy éjszaka, esőben, fólia alatt, létrára felrakott lámpák mellett nekiláttunk a leletmentésnek. Az ilyen, 18. századi leletek két tudományterület, a régészet és a néprajz határán vannak. Nagy szerencse, hogy a feltárt anyag tudományos feldolgozásában dr. Nagy Janka Teodóra is részt vett, aki etnográfusként már korábban is foglalkozott a mórágyi kerámia kutatásával. A folyamatosan megjelenő résztanulmányok után a szokatlanul nagyszámú leletanyag teljes feldolgozása a szponzorok és az időhiány miatt lassan haladt; mindig jött újabb, sürgetőbb megkeresés, kutatási feladat. Most a feltárás után 25 évvel nyílt lehetőség arra, hogy a dokumentáció első része megjelenhet a Múzeumi évkönyvben.

– Ezek szerint lesz második rész is? Ugyanerről vagy egy másik lelőhelyről?

– Egy másikról, mert a történet úgy folytatódott, hogy előkerült még egy fazekasműhely Mórágyon, az Alkotmány utcában. Ennek anyaga kissé későbbi, a 19. század elejére tehető. Az első helyszínen találtak 18. századiak voltak. Ott olyan fésűszerű eszközzel bekarcolt, sgrafittó díszes kerámiákra bukkantunk, amelyeket a mórágyi mesterek csak rövid ideig készítettek. Később az óbányai, mecseknádasdi műhelyek vitték tovább ezt a technikát. A mórágyi fazekasok eleinte a környező völgységi német falvaknak készítették az óhazából ismerős motívumokkal díszített, ragyogó mázú edényeket. Aztán, a lecsapolások után meggazdagodó református tolnai sárközi magyarság vásárolta: őcsényiek, decsiek, sárpilisiek. De jó néhány váraljai és kölesdi parasztpolgári házát is mórágyi tányérok, tálak díszítettek.

– Mit bizonyítanak ezek a kutatási eredmények?

– Választ adnak az alapkérdésre, arra, hogy ezek a kerámiák a törököt túlélő, korábbi gyökerű kézműves munkák-e, vagy a később betelepülő németek hozták magukkal Tolnába. Ez utóbbi bizonyosodott be, s az is nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy Mórágy volt a sárközi cserépedény-készítés ősi fészke. A Dél-Dunántúlon a német telepítések révén olyan fazekasműhelyek jöttek létre, amelyek mesterei új hazájukban is tovább folytatták munkájukat. Magas technológiai ismeretek birtokában közvetítették a dél-német területekre Itáliából eljutott bizánci, reneszánsz, késő reneszánsz szín- és formavilágot, habán motívumokat.

– És a sokat emlegetett Margit-virágról mit kell tudnunk?

– Azt, hogy ez egy igen jellegzetes díszítő elem. A Margit-virágot koronként és helyenként más-más virággal azonosítják. A mórágyi kerámiának egyik jól követhető jellegzetessége a sajátosan szerkesztett, leg­gyakrabban három virágból álló csokor. A virág választása nem véletlen, hiszen a Niederkirchenből érkezett telepesek magukkal hozták Szent Margit-kultuszukat is. A Margit név Mórágyon még a betelepülés után százötven évvel is a legkedveltebbek közé tartozott.

A régész Dél-Oszétiában és Barguzinban is dolgozott

Dr. Szabó Géza 1959-ben született Siklóson. Házas, három gyermek apja. Szegeden, a JATE Bölcsész karán vehette át régész és történelemtanári diplomáját, 1986-ban. Budapesten, a műszaki egyetemen 2001-ben PhD-fokozatot szerzett. Számos ásatást, leletmentést végzett a neolitikumtól a középkorig terjedő időszakot tanulmányozva. Külföldön is járt, tanulmányutakon, ásatásokon. Szenvedélyesen kutatja a kultúrák kapcsolódási pontjait. E célból utazott néhány éve a Kaukázusba, Dél-Oszétiába, ahol a Koban kultúra állatábrázolásainak értelmezése volt a fő feladata. A Kárpát-medence népeinek keleti kapcsolatait régóta tanulmányozza. Legtöbben arról ismerik, hogy ő volt az a Barguzinban dolgozó régész, aki Petőfi Sándor esetleges Segesvár utáni életét próbálta felderíteni. Kutatási eredményeit rendre publikálja. Szabadidejében lovagol és búvárkodik.