Berni döntő: 70 éve volt a Magyarország–NSZK világbajnoki „csoda”

Grosics – Buzánszky, Lóránt, Lantos – Bozsik, Zakariás – Czibor, Kocsis, Hidegkuti, Puskás, Tóth M. Ezzel az összeállítással küldte pályára a magyar válogatottat Sebes Gusztáv szövetségi kapitány Nyugat-Németország ellen 1954. július 4-én a világbajnokság berni döntőjén, ami később „berni csoda” néven vonult be a német futballtörténelembe.

Magabiztos menetelés a berni döntőig

Az Aranycsapat a csoportkörben Dél-Koreát (9–0) és az NSZK-t (8–3) győzte le magabiztosan, a negyeddöntőben Brazíliát (4–2), az elődöntőben Uruguayt kiejtve (4–2) jutott a fináléba. Utóbbi találkozóról a France Soir „Az évszázad legszenzációsabb mérkőzése" címmel közölte különtudósítójának, Jean Eskenazi beszámolóját.

„Szépségben, sportszerűségben és lendületes játékban hosszú idő óta ez volt a legcsodálatosabb mérkőzés. Olyan mérkőzés volt, amely becsületére vált mindkét csapatnak s amelyet eddig csak elképzelni lehetett” – idézte a Tolnai Népújság elődje, a Tolnai Napló egy nappal a berni döntő előtt a francia Paris Presse tudósítóját, aki a magyar–uruguayi mérkőzést a labdarúgás csúcspontjának nevezte.

A francia lapok egyhangúan az Aranycsapatot tartották mérkőzés esélyesének, a L'Équipe első oldalon közölt cikke öthasábos a

címet viselte, míg a Párisién Liberó terjedelmes cikkében úgy fogalmaz, hogy: a magyar csapatot mindenki a világ legjobb együttesének tartja. Bármi legyen is a döntő eredménye, a magyar csapat már rászolgált erre a címre, amikor legyőzte az 1950-es vb-döntős Brazíliát és a címvédő Uruguayt, megelőzően pedig Nyugat-Németországot. Hozzátették, a németek azonban megfelelő ellenállást fejthetnek ki ahhoz, hogy a mérkőzés izgalmas és érdekes legyen. 

A svájci lapok pedig egyöntetűen úgy fogalmaztak, hogy a magyar csapat esetleges veresége a döntőben – ami szerintük elképzelhetetlen –, csak szépséghiba lenne, hiszen a magyarok már egyszer fölényesen legyőzték a németeket.

A fizikai erőnlét nyert a kreatív játék fölött

A berni döntő 6. percében Puskás Ferenc, a nyolcadikban Czibor Zoltán talált be Toni Turek kapujába, amire két perccel később Max Morlocktól jött a szépítő találat. A 18. percben már 2–2-re álltak a felek az egykori Wankdorfstadionban, majd jött a 84. minutum, és Helmut Rahn második góljával eldöntötte a mérkőzést.

Az Aurore annak tulajdonítja a magyar csapat vereségét, hogy a játékosok a kimerítő mérkőzésekben elfáradtak (az NSZK a törököket, a jugoszlávokat és az osztrákokat verték a döntőig). „A világbajnokságnak az lett volna a sora, hogy a nagyszerű győzelmi sorozat után a magyarok nyerjék meg. Az a vereség, amely az utolsó hat percben érte a magyar együttest, drámai benyomást keltett a nézőkben, mert soha még egyetlen csapat veresége sem látszott annyira igazságtalannak, mint ez” – írta a lap akkor.

A L'Équipe úgy fogalmazott, hogy nem a legtehetségesebb labdarúgók, a legeredményesebb csapat és a legötletesebb labdarúgás képviselői győztek, hanem az, amely jobban bírta fizikailag.

Az olasz La Gazzetta dello Sport azt a következtetést vonta le a döntőről, hogy aki menet közben ilyen nehéz akadályokat győzött le, annak elkerülhetetlenül meg kellett fizetnie a győzelemért a világbajnokság későbbi állomásán. Ennek ellenére azonban 

Vernon Morgan, a Reuter sportszerkesztője azt írta, egybehangzó szakértői vélemények szerint a világbajnokság legjobb együttese a magyar csapat volt, a mieink utáni sorrend így alakul: Uruguay, Brazília, Nyugat-Németország, Ausztria, Jugoszlávia és Anglia.

Senki nincsen már az élők sorában

A berni döntőn pályára lépő játékosok közül először – 1971-ben – Zakariás József hunyt el, utoljára pedig Horst Ecker távozott az élők sorából, 2021-ben. Az Aranycsapat utolsó élő tagja az Újdombóváron született Buzánszky Jenő volt, aki 2015. január 11-én Esztergomban halt meg. A „Kazal” becenevet viselő hátvédtől 2015. január 30-án vettek végső búcsút a budapesti Szent István-bazilikában, majd annak altemplomában helyezték csapattársai, Puskás Ferenc, Kocsis Sándor és Grosics Gyula mellé örök nyugalomra.