2004.10.13. 07:21
Tízmilliókkal búcsúzhatnak a Szent István Kórháztól
A Szent István Kórház megbízott igazgatója az intézmény helyett saját maga és vezető társai jövőjét egyengette. Összesen negyvenmillió forinttal távozhatnak.
Negyvenmillió forintot kellene kifizetni jövő márciusig a Szent István Kórháztól szeptember végén távozott vezetőknek. A kórházat korábban Molnár József vezette, akit augusztus végén a fővárosi közgyűlés leváltott. Helyére pályázatot írtak ki, az intézményt átmenetileg Vízkelety Tibor orvos-igazgatóra bízták.
A megígért pénz egyes források szerint csak 26 millió forint.
A Városházán azonban negyvenmilliós összegről beszélnek.
Az új megbízott igazgató Khoór Sándor finanszírozási igazgató lett. Nem lesz könnyű dolga, mivel legújabb tisztsége mellett gazdasági és orvos-igazgató is, valamint a Jahn Ferenc Kórház krónikus belgyógyászati osztályának főorvosa. A kórházban nyilatkozati tilalmat rendeltek el. A kórházban tartózkodó ápolási igazgató, a helyi szakszervezet elnöke sem volt hajlandó beszélni saját vagy munkatársai véleményéről. Az új igazgató tegnap házon kívül volt, hétfőn annyit közölt, sem felmentési, sem végkielegítési pénzek kifizetését nem engedélyezte.