Mától nevet vált a Magyar Idők: újraindul a Magyar Nemzet

Szombati lapszámában jelentette be a Magyar Idők, hogy 2019. február 6-tól Magyar Nemzet néven fog megjelenni a lap. A tájékoztatás szerint a névváltoztatás a lap tartalmát, formátumát, árát és a kiadót nem érinti. Mint jelezték: a Magyar Nemzet a Magyar Idők alatt megszokott irányt és szerkesztőségi elveket fogja képviselni a későbbiekben is. Ez magától értetődik, tekintettel arra, hogy a Magyar Idők addig is a Magyar Nemzet irányvonalát követte három és fél éven keresztül, amíg a Magyar Nemzetet akkori tulajdonosa kivezette a polgári táborból.

A Magyar Nemzet mind a print, mind az online változatában megújulva tért vissza a polgári értékekhez, saját hagyományaihoz, s ezt a szerdai lapszám szerkesztőségi vezércikke méltó módon deklarálja, párhuzamot vonva a Magyar Nemzet 1938. augusztus 25-indulása és 2019. február 6-i újraindulása között.

Mint írják:

ami a két dátum között történt, az már megírható sajtótörténet, rideg adatokkal és megírhatatlan örömökkel, fájdalmakkal, ezerarcú hétköznapokkal, az égi redakcióba távozott kollégák múltba csúszott írásainak tömegével.

Ezt a sajtótörténet írva idézi vissza a vezércikk az újrainduló Magyar Nemzet saját történetét, utalva például arra is, hogy a Magyar Nemzet 1938-as indulásakor már a tipográfiájával hitvallást tett.

A lapfej azokat a betűket idézte – és idézi most is –, amelyeket 1848. március 15-én a Landerer és Heckenast nyomdában használtak, amikor kinyomták Petőfi Nemzeti dalát, a szabad magyar sajtó első termékét. Ennek szellemében a lap kezdettől fogva kiállt a veszélyben forgó nemzeti függetlenség mellett, a háború ellen – ezt tekintette programjának.

Az indulás után néhány hónappal – 1939. január 14-én – szerkesztőségi vezércikk tette árnyaltabbá a lap küldetését: „Amikor a magyar miniszterelnök egy új, céljában az egész nemzetet átfogó mozgalmat indít útnak s programul azt tűzi ki, hogy új magyar életet akar teremteni a régi magyar rögökön, akkor (…) a cél tisztaságában, s választott új irányában s a nemzetnek, a magyarságnak odaadó szolgálatában a Magyar Nemzet programja, a Magyar Nemzetnek a magyar nemzet számára kitűzött életcélja jutott elismeréshez. (…) …a Magyar Nemzet beleharsogta a lelkekbe programját, hogy magyarok vagyunk és magyarok akarunk maradni s minden idegen törekvéssel, eszközzel, céllal és áfiummal szemben kell, hogy megvédjen bennünket magyarságunk és magyar hűségünk.”

Képviselt értékrendje egy pillanatig sem ingott meg, nem véletlen, hogy 1944-ben, a német csapatok bevonulása után betiltották. (Másodszor 1956. november 4-től 1957. szeptember 8-ig szünetelt az újság megjelenése.) Izgalmas és tanulságos az 1945. május 1-jén újraindult lap élén olvasható szerkesztőségi vezércikk. Íme, két bekezdés:

„Egy év, egy hónap és egy hét, ennyi telt el azóta, hogy a Magyar Nemzet utolsó száma megjelent, mindmáig, hogy újra megjelenhetett. És akik még élünk, hányszor zümmöghettük volna magunknak csendesen a régi kuruc éneket: Hej, búra termett idő, ködnevelő szellő, megemésztett engem ez az egy esztendő. (…) A kis népek boldogulásának titka, hogy a maga ügyét a világot mozgató, nagyobb erők és gondolatok részévé tegye (…), de kis nép megmaradásának záloga, hogy kemény munka mellett a maga lényének és lelkének szabadságát őrizze. Sokan felteszik majd a kérdést, hogy ez a Magyar Nemzet mindenben örököse-e a réginek és egészen vállaljuk-e a múltat? A válasz: nem! Akkor politikai és egyéb körülmények egy és másban eltorzították a Magyar Nemzet igazi arcát.”

Meghökkentő és elgondolkodtató sorok – jegyzi meg a vezércikk, amely kitér arra is, hogy talán nem csak a történelem, a sajtótörténet bakugrásai is ismételhetik egymást, hiszen a fenti bekezdést szó szerint érvényesnek tekinthetik a mai újrainduláskor is.

A puszta adatokat nézve a Magyar Nemzet 2018. április 11-én ismét megszűnt, de valójában már évekkel korábban, 2015. február 6-án elesett, amikor a lap könnyedén lerázta magáról és megtagadta tulajdon múltját. Egyik napról a másikra irányt váltott, s feledtette mindazt, amiért a nagy múltú elődök a legnehezebb történelmi időkben is vállalták a szellemi szabadságharcot.

A mai napon, amikor a lap harmadszor megindulva visszaveszi a zászlót, ismételten elkötelezi magát a konzervatív értékrend mellett, egyaránt szem előtt tartva az európai humanista kultúrát, a közép-európai hagyományokat és a nemzeti érdekeket, ahogy tette ezt akkor is, amikor a rendszerváltás vitafórumává vált, s teret adott a magyar értelmiség gondolatainak – deklarálja a szerdai szám vezércikke.

Kristóf Attila évtizedekig meghatározó személyisége volt a lapnak. Sokan bújtak ki a köpönyegéből, és tanultak tőle elkötelezettséget, tartást, szép szót. Ő nyilatkozta 2004-ben az alábbia­kat:

„Szerintem a hatvanas évek a Magyar Nemzet intellektuális fénykorszaka volt. A lap olyan spirituális légkörrel rendelkezett, amelynek máshol nyomát sem leljük. Ezt az atmoszférát politikai függetlenséggé színezni illúzió. Az adott kereteken belül viszont páratlan volt az a szellemi misszió, amit a lap az említett korszakban betöltött. Nem felel meg hát a valóságnak a sokak által hangoztatott vélemény, amely szerint az újság csak a nyolcvanas évek végén találta meg igazi önmagát.

A Magyar Nemzet háromszorosan is nemzeti érték. Elsősorban az 1938-as, Pethő Sándor által alapított változatban, aztán a hatvanas évekbeli második fénykorban lapunk a diktatúrában is újra méltóvá vált Pethő Sándor szellemi örökségéhez, főként stílusához, majd a nyolcvanas években egy újabb fénykor következett, amikor az újság az egész magyar ellenzéki mozgalom első számú szócsöve, a magyar sajtó meglehetősen komor égboltjának csillaga lett.

Én mindig ebben az egységben gondolok vissza az elmúlt negyvenöt évre, amelynek új fejezeteként immár szerves része a mai Magyar Nemzet is.”

Négy év után újra Magyar Nemzet. És újra a szellemi szabadságharc frontvonalában.

Borítókép: Pethő Sándor publicista, a Magyar Nemzet alapító főszerkesztője.