Bukás

2024.07.21. 20:14

Joe Biden visszalép az elnökjelöltségtől – Trump is reagált

„Ez a pártom és az ország érdeke” – fogalmazott közösségi oldalán.

MW

Joe Biden amerikai elnök

Forrás: AFP

Fotó: Jim Watson

Joe Biden amerikai elnök bejelentette, hogy visszalép az elnökségért folyó harctól – számolt be róla a Magyar Nemzet.

A közösségi oldalán közzétett levelében azt írta, hogy élete legnagyobb megtiszteltetése volt, hogy elnökként szolgálhatott.

És bár szándékomban állt újraválasztásért folyamodni, úgy vélem, hogy pártom és az ország érdeke az, hogy lemondjak, és kizárólag az elnöki feladatok ellátására összpontosítsak a hátralévő időszakban 

– fogalmazott.

A hivatalban lévő elnök egyben azt ígérte, hogy döntésének részleteit a jövő héten a nemzethez intézet beszédben fejti majd ki.

Az MTI washingtoni tudósításának jelentése szerint a demokrata párti elnök egy másik, a közösségi médiában közzétett üzenetben azt is közölte, hogy

teljes mértékben támogatja Kamala Harris jelenlegi alelnök jelöltségét,

valamint a republikánus elnökjelölt, Donald Trump legyőzése érdekében a Demokrata Párt egységét sürgette.

A demokrata párt kongresszusi vezető politikusai méltatták az elnök döntését, köztük Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője, aki úgy fogalmazott, hogy Joe Biden a párt és az ország érdekét helyezte előtérbe, amikor nehéz döntést hozott.

Joe Bidenre június 27., a számára sikertelen televíziós elnökjelölti vita óta egyre nagyobb nyomás helyeződött pártja részéről, megválasztott kongresszusi tagok, valamint korábbi tisztségviselők és a Demokrata Párt anyagi támogatói felől, hogy lépjen vissza a jelöltségtől.

Az amerikai politikában évtizedek óta nem fordult elő, hogy hivatalban lévő elnök elállt az újraválasztási szándékától. Legutóbb, 1968-ben Lyndon Johnson volt az az elnök, aki bejelentette visszalépését.

Így reagált Donald Trump a bejelentésre

„A korrupt Joe Biden nem volt alkalmas arra, hogy induljon az elnökválasztáson, és biztosan nem alkalmas arra, hogy szolgáljon. Soha nem is volt az” – reagált a közösségi oldalán Donald Trump volt amerikai elnök a jelenlegi elnök bejelentésére.

A Magyar Nemzet beszámolója szerint Trump így folytatta:

Az elnöki pozíciót csak hazugságokkal, hamis hírekkel és a pincéjét nem elhagyva érte el. Mindenki körülötte, beleértve az orvosát és a médiát is, tudta, hogy nem alkalmas az elnöki posztra, és nem is volt az. És most nézzék meg, mit tett az országunkkal, emberek milliói jönnek át a határunkon, teljesen ellenőrizetlenül és átvilágítás nélkül, sokan börtönökből, elmegyógyintézetekből, és rekordszámú terrorista. Sokat fogunk szenvedni az elnöksége miatt, de nagyon gyorsan helyre fogjuk hozni a károkat, amelyeket okozott. Tegyük újra naggyá Amerikát!

– zárta posztját a volt elnök.

Kamala Harris is megszólalt

Kamala Harris, az Egyesült Államok alelnöke vasárnap közleményt adott ki, amelyben megköszönte Joe Biden elnöknek a vezetői tevékenységét, és dicsérte, amiért önzetlenül félreállt – írja a Magyar Nemzet.

Az amerikai nép nevében köszönetet mondok Joe Bidennek az Egyesült Államok elnökeként végzett rendkívüli vezetői munkájáért és az országunkért végzett több évtizedes szolgálatáért. Figyelemre méltó eredményeinek öröksége páratlan a modern amerikai történelemben, felülmúlva sok olyan elnök örökségét, aki két cikluson át volt hivatalban

– jelentette ki Harris. Hozzátette, nagy megtiszteltetés számára, hogy az alelnöke lehet.

Joe Biden és Kamala Harris
Fotó: Andrew Caballero-Reynolds / Forrás: AFP

Az elmúlt évben bejártam az egész országot, és beszélgettem az amerikaiakkal arról, hogy milyen változásokra van szükség és mi a választás tétje. Ezt fogom tenni az elkövetkező napokban és hetekben is. Minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy egyesítsem a Demokrata Pártot – és egyesítsem a nemzetet –, hogy legyőzzük Donald Trumpot. 107 napunk van a választások napjáig. Együtt harcolni fogunk. És együtt győzni fogunk

– zárta közleményét Kamala Harris, aki valójában az egyik legkevésbé népszerű demokrata politikus az Egyesült Államokban.

Az alelnök valódi arcáról és kudarcos politikai pályafutásáról ebben a Magyar Nemzet-cikkben olvashat bővebben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában