Régi hagyomány Szekszárdon a szezonnyitó verseny, a szakemberek ilyenkor tudják felmérni, hogy a téli és tavaszi felkészülés után hol tartanak tanítványaik.
A szekszárdi Gyányi Zsombor Buda és a bonyhádi Kajtár Kristóf is egyéni csúccsal állhatott dobogóra a nyíregyházi utánpótlás magyar bajnokságon. Tamásiba Beke Zétény révén ezüstérem került.
Remekül zárta a Szekszárdi Sportközpont a pályaszezont. A Budapesten rendezett U20, U18, U16 Ügyességi és Gátfutó Atlétikai Magyar Csapatbajnokságon háromszor is dobogóra állhattak a vármegyeszékhely serdülő atlétái.
Magyarország U16-os atléta válogatottja az Öt Nemzet Viadalára volt hivatalos Szlovákiába, ahol a dombóvári Lakatos-Lamm Bencével és a tamási Kimmel Tamás Jánossal az előkelő második helyet szerezte meg.
Pécsett rendezte a honi szövetség az idei U16 Atlétikai Magyar Bajnokságot. Vármegyénk szakosztályai a három különböző színű érem mellett két korosztályos válogatott meghívót is szereztek.
A Lantos Mihály Sportcentrum adott otthont Magyarország Atlétikai Csapatbajnokságának. Vármegyénket három szakosztály képviselte, az előző évi eredmények alapján mindegyik a 2. divízióban szerepelt.
Böndör Márton rúdugrásban, Németh Mátyás távolugrásban nem talált legyőzőre a Kecskeméten rendezett 10. Atlétikai Magyar Szuper Liga Döntőben. A tolnai sportolók további szép eredményeket értek el.
Kétkorosztályban, U18-ban és U23-ban rendeztek Atlétikai Magyar Bajnokságot Győrben, az Olimpiai Sportparkban június utolsó hétvégéjén. Mindkét korosztályban születtek megyei érmek.
A szlovéniai Ptujban került sor az idei U18 Válogatott Viadalra. Az Öt Nemzet Versenyén a házigazda mellett Csehország, Magyarország, Lengyelország és Szlovákia legjobb atlétái vettek részt. Tolna vármegyéből négy versenyző és egy edző képviselte a nemzeti színeket.