A szavaknak gyógyító ereje van

Van, aki szorongva várakozik, nem csak a beavatkozástól fél, hanem annak eredményétől is, és vannak lazább figurák, ők telefonálnak, ügyet intéznek, lógnak a közösségi hálón. És persze van, akit csak letolnak a mozgó ággyal valamelyik osztályról. Ez utóbbi esettel az ember gyakran találkozik. És mivel kevés az egészségügyi segéderő, hát egy időre ott is hagyják szegényt magában.

Szóval van mit szemlélődni várakozás közben. Ilyenkor egy biztató szó, kis kedvesség aranyat ér, a beteg két kézzel kapaszkodik a reménybe, hogy nincs egyedül.

Én például szegény, idős bácsikán segítettem, aki ott nyöszörgött a legurított kórházi ágyon. Azért adott ki hangokat, hogy végre valaki megkérdezze tőle, mi a baj?!  Mondta is szegény egyből. Igazítsam meg a takaróját, mert lecsúszott róla és a vánkosát is emeljem feljebb. És ha már segítettem neki, akkor beszélgettünk is. Jobban telt így az idő.

Csodát tett az a nővérke is, aki a váróban kérdezgette a betegeket, ki, mire vár. Volt, aki szívultrahangra, volt, aki gyomortükrözésre, vastagbéltükrözésre, EKG-ra. Mindenkihez volt pár biztató szava: ne féljen, lazítson, szorítani fogok magukért, mondta.

És a szorongás – ha rövid időre is – de elszállt. Igen, a szavaknak gyógyító ereje van.