Digitália

2024.03.13. 06:00

Embervadász, mesterséges intelligenciával szerelt drónt építettek házilag

Arcfelismeréssel célozza meg, és teljes sebességgel üldözi a drón az embereket. Jelenleg nincs védelem az ilyen fegyverek ellen az X-en közzétett videó szerint.

MW

Képünk illusztráció

Forrás: dpa/AFP

Fotó: Wolfram Steinberg

Egy fiatal mérnök, Luis Wenus akciójával arra akar figyelmeztetni, hogy mindössze néhány órába telik egy kis, kereskedelmi forgalomban is kapható drónt úgy konfigurálni, hogy az külső segítség nélkül, autonóm módon, önmagában levadásszon egy emberi célpontot.

Wenus mesterséges intelligencia (AI) rendszert épített be a kicsiny drónba, hogy az „játékszerként” üldözze az embereket – írta március 2-án az X-en. De hamarosan rájött, hogy egy ilyen egyszerűen előállítható játékkal akár robbanószer is küldhető egy kiszemelt személyre.

Egy másik mérnökkel, Robert Lukoszkóval együttműködve úgy konfigurálta a drónt, hogy az egy objektumészlelő modell segítségével találjon el embereket, és teljes sebességgel repüljön rájuk. A két mérnök arcfelismerő rendszert is épített a drónba. Ez magyarul azt jelenti, hogy a drón robbanószerrel ellátott változata akár egy vagy több konkrét személy vagy célcsoport megtámadására is használható.

Ez látható Wenus alábbi, X-en közzétett videójában:

Wenus arra figyelmeztet, hogy a néhány óra alatt elkészült játék könnyen átalakítható olyan drónná, amely fegyverként is használható.

Mesterséges intelligencia irányítja (képkivágás a videóból)
Arcfelismerő rendszerrel szerelte
A drón Wenus Luisként azonosítja őt
A videón látható, hogy bármerre fut, követi

„Mindössze néhány órát vett igénybe az elkészítése, és csak akkor ébredtem rá, hogy ez mennyire ijesztő lehetőség – írja Wenus. – Csak fel kell erősíteni rájuk egy kis mennyiségű robbanóanyagot, és száz ilyen drónt elengedni. Nincs semmilyen drón elleni védelem tömeges eseményeken, köztereken.”

A fiatal mérnök „nyílt forráskódú abszolutistaként” határozza meg magát, vagyis mérnökként hisz abban, hogy mindig nyílt forráskódú csatornákon keresztül kell megosztani a kódokat és a szoftvereket. Azonosul az e/acc technológiapárti állásponttal is: ez az AI-kutatást felgyorsítani akarók irányzata. Mégpedig tekintet nélkül a negatív következményekre, mivel meggyőződésük, hogy azokat mindig felülmúlják a pozitív eredmények. Ehhez képest a mesterséges intelligenciával szerelt drónjáról semmilyen kódot nem tesz közzé.

Szándéka szerint a bemutatóval figyelmeztet, hogy a közeljövőben akár terrortámadást is szervezhetnek ilyen technológiával. Mert egyre könnyebb és egyszerűbb egy ilyen szoftver fejlesztése.

Wenus azt mondja, sürgősen drónkontroll rendszereket kell kiépíteni olyan közösségi terek védelmére, ahol tömegek gyűlhetnek össze. Kellenének kamerák, érzékelők, drónok észlelésére alkalmas radarok.

A Wall Street Journal szerint az orosz–ukrán háborúban már bevetnek ilyen drónokat. Az MIT Technology Review cikke alapján az amerikai hadsereg olyan kis drónokat (is) épít, amelyek képesek efféle támadásra. Az amerikai haditengerészet még 2017-ben bizonyította, hogy tud irányítani harminc, robbanóanyaggal ellátott drónt rajban repülve.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!