Bulvár-celeb

2024.05.16. 04:05

Nem lehet kibírni könnyek nélkül: imádott nagypapájától búcsúzik Hódi Pamela

A szíve beleszakad ebbe a veszteségbe.

Forrás: TV2

Mint ahogy arról a Bors már írt, idén májusban volt két éve, hogy meghalt Berki Krisztián. Az egykori sportolót azóta is sokan gyászolják, köztük volt kedvese, Hódi Pamela, akitől egy kislánya is született - írja a Bors.

Alig lendültünk túl a szomorú évfordulón, a sztármami szíve most újra meghasadt a gyásztól, ugyanis elvesztette szeretett a papáját. A szomorú hírről az Instagram-oldalán számolt be.

2 év elteltével a szívem újra megszakad Májusban. Utolsó lélegzetvételig melletted voltunk a házban amit két kezeddel építettél, és a harcodban amit hősiesen és alázattal tűrtél. Pont úgy, ahogy minden mást is tettél egész életedben

– kezdte bejegyzését Pamela, majd így folytatta:

„Folytass mindent amit elkezdtél mamával, de befejezni már nem tudtál, mert elfáradtál. Mostmár nyugodtan tudod enni a negro cukorkát amit mindig a párnád alá rejtettél előlünk, hisz tudtad, hogy mindet egyszerre megesszük ha elől hagyod, bátran állhatsz be a box ringbe ahová mamát soha nem engedted be, mert féltél, hogy pont akkor vesztesként lát, felkészülten vághatod a disznót az udvaron pár fröccs, és barátaid társaságában”.

Végezetül így zárta a búcsúját:

„Kiálts nagyokat nekünk a felhőkön sétálva, amikor meghallod a fagyiskocsit. Élvezd Nagykátán a hobbiban a szabadságod és a kerted terméseit a szádban, mi addig segítünk a szőlőst rendbehozni.”

Ne aggódj PAPA, a csipet csapat és a többiek vigyáznak mamára míg te pihensz egy kicsit. Isten veled. 2024.05.14. 82.

A fotós búcsút ide kattintva lehet megnézni! 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!