Bulvár-celeb

2024.07.01. 04:05

Dobó Kata elárulta, miért szakítottak Andy Vajnával

Andy Vajna és Dobó Kata 8 évig alkottak egy párt, amikor véget ért a kapcsolatuk a színésznő, itthon kezdte újra az életét.

MW

Forrás: Bors

Dobó Kata 1997-ben lett ismert  "A miniszter félrelép" című vígjátékban, a filmnek Andy Vajna volt a producere, így ismerkedett meg a színésznővel, akivel 2006-ig együtt is éltek. Azt, hogy miért ért véget a kapcsolatuk, sokáig nem lehetett tudni, egyikük sem nyilatkozott a szakításról. 

Kadarkai Endre Szavakon Túl című műsorának vendégeként árulta el, hogy a filmproducer évekig haragudott rá a szakítás után. Dobó Kata mondta ki az utolsó szót, azért, mert úgy érezte nem folytatható tovább a kapcsolatuk. Andy Vajna nehezen viselte a szakítást és azt is, hogy úgy döntött, hazaköltözik és itt próbálja meg újraépíteni a karrierjét. Akkor úgy érezte, a producer a szakítás miatt érzett rossz érzései miatt akadályozná, hogy Amerikában érvényesülni tudjon.

Úgy gondoltam, miután én hoztam meg ezt a döntést, hogy ennek a kapcsolatnak legyen vége, benne volt a pakliban, hogy nem lesz támogató Andy velem kapcsolatban. 

A kapcsolatuk néhány év múlva rendeződött és újra bizalmas, jó viszonyba egy nagyon komoly barátságba kerültek egymással. Dobó Kata pedig megcsinálta itthon az életét és a karrierjét is. Most is új szerepre készül, rövidesen ő alakítja majd az RTL új sorozatának egyik főszerepét a Pokoli rokonok című napi sorozatban.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!