Tehetséggondozás

2024.08.01. 23:14

Több ezer tehetséges fiatal kap támogatást idén is az NTP pályázatán

Több ezer tehetséges fiatal kap támogatást idén is a megújított Nemzeti Tehetség Program (NTP) jóvoltából; ebben az évben 15 kategóriában mintegy 3,4 milliárd forintra pályázhattak a hazai és határon túli tehetséges fiatalok, valamint a tehetséggondozó programokat megvalósító szervezetek - tájékoztatta a pályázat koordinálásáért felelős Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) az MTI-t csütörtökön.

MW

Kis-Tóth Ágnes asztrofizikus, az ELTE TTK Fizikai és Csillagászati Intézetének mestertanára, a Nemzeti Tehetség Program idei nagykövete beszédet mond a nagyköveteket bemutató sajtótájékoztatón Budapesten 2024. március 27-én

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

A KIM közleménye szerint az idei pályázatok középpontjában elsősorban a műszaki, természettudományi, matematikai és informatikai (MTMI) területeken megvalósuló programok, a tanulmányi versenyek és a tehetséggondozó intézményrendszer támogatása állt. Az érdeklődők elektronikus űrlapon nyújthatták be projektterveiket: július 31-ig több mint 2 ezer pályázat érkezett, összesen csaknem 6 milliárd forint támogatási igénnyel. 

A legnagyobb keretösszegű nyílt kategória, a Tehetségközelben elsősorban köznevelési, szakképző és felsőoktatási intézmények, valamint civil szervezetek, muzeális és közművelődési intézmények számára biztosít forrást tehetséggondozó programok megvalósítására. 

A fokozott érdeklődést tükrözi, hogy ebben a kategóriában összesen 335 pályázat érkezett és a benyújtott támogatási igény meghaladta az 1,4 milliárd forintot 

- olvasható a tájékoztatóban. 

Az idei év újdonsága a "STEM Akadémia" című kiírás, amelyre felsőoktatási intézmények pályázhattak. Ezzel a kezdeményezéssel a KIM célja olyan intézményi tehetséggondozó programok támogatása volt, amelyek a középfokú oktatásban és a szakképző intézményekben tanuló diákok bevonását vállalják annak érdekében, hogy növekedjen az MTMI-területeken felsőfokú tanulmányokat választó hallgatók aránya. A kiírásra az első évben 12 pályázatot nyújtottak be az egyetemek. 

A korábbi évekhez hasonlóan nagy népszerűségnek örvendett a "Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj", amelynek célja a kiemelkedően tehetséges fiatalok egyedi fejlesztésének ösztönzése. 

Idén több mint 1200-an nyújtottak be pályázatot, és összesen több mint 1 milliárd forint támogatást igényeltek. 

A pályázatok elbírálását független szakemberek végzik és, várhatóan ősszel születik döntés a nyertesekről. 

Az idén 16 éves NTP évről évre arra vállalkozik, hogy tehetséges fiataloknak folyamatos támogatást biztosítson. A 21. század kihívásainak megfelelően átalakított program célja a lehető legtöbb tehetséges fiatal megtalálása, a mindenki számára látható és hozzáférhető rendszer biztosítása, valamint a tehetségek összekötése a leendő támogatókkal, munkáltatókkal - áll a közleményben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!