NBI

2021.04.03. 19:40

A Zalaegerszeg 2-0-ra legyőzte a Diósgyőrt

Címkék#zte#DVTK

A házigazda Zalaegerszeg 2-0-ra nyert a hozzá hasonlóan kiesés ellen küzdő, sereghajtó Diósgyőr ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 27. fordulójának szombati játéknapján.

A hazaiak kispadján ezúttal debütált az új vezetőedző, Waltner Róbert, s az irányításával megszakadt a csapat négymeccses nyeretlenségi sorozata.

Ez volt a két együttes 50. találkozója az élvonalban, s ezúttal kiegyenlítődött a mérleg, 17 miskolci siker és 16 döntetlen mellett ugyanis megszületett a 17. ZTE-győzelem.

A két csapatnak nemcsak egymással, hanem a rendkívül erős széllel is meg kellett küzdenie, az első félidőben a hazaiak alkalmazkodtak jobban a körülményekhez.

Szánthó remekbe szabott szabadrúgásgólján kívül is voltak ígéretes helyzeteik, míg a másik oldalon – bár többet birtokolta a labdát a Diósgyőr – igazán nagy veszélyben nem forgott a kapu, mert a védők mindig időben blokkoltak.

A szünet után átvette az irányítást a vendégcsapat, amely kapufáig is eljutott ugyan, de egyenlítenie nem sikerült. A zalaegerszegiek kontrázni próbáltak, kevés sikerrel, pedig voltak ziccereik is. A hajrában aztán mégis sikerült bebiztosítaniuk a győzelmüket egy szögletet követően, miután Favorov kapásból a kapuba bombázott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában