Modern városi sportágak

2024.06.21. 12:41

Magyarország meghatározó szerepet kap a nemzetközi olimpiai mozgalom megújulásában (videó)

Magyarország meghatározó szerepet kap a nemzetközi olimpiai mozgalom megújulásában, mivel most Sanghaj mellett Budapest rendezi az új, modern, úgynevezett városi sportágak kvalifikációs versenyeit az idei párizsi ötkarikás játékokra - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

MW

A kanadai Fay Ebert a női gördeszkások park versenyének selejtezőjében, a városi sportágak olimpiai kvalifikációjának második állomásán, Budapesten az Orczy-kertben 2024. június 20-án

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) vezetői mellett hat olimpiai bajnokot is fogadott, majd arról számolt be, hogy hétvégén a párizsi olimpiára kvalifikáló versenyek zajlanak Budapesten az úgynevezett városi sportágakban, amelyekkel a nemzetközi olimpiai mozgalom próbál megfelelni az új idők új kihívásainak. 

"Felidéztük azt Fábián László olimpiai bajnokkal, hogy korábban az öttusa versenyek öt napon keresztül zajlottak. De ma már a médiafogyasztási szokások miatt nyilvánvalóan lehetetlen az, hogy egy ötnapos egyéni versenyt kövessenek figyelemmel a nézők bármilyen médiumban"

 - mondta. 

"Teljesen új kihívások állnak a nemzetközi olimpiai mozgalom előtt, megváltoztak a médiafogyasztási szokások, az ehhez kapcsolódó szponzorációs és reklámtevékenység is természetesen, és az új idők alapvetően digitális és médiakihívásaira és fogyasztói kihívásaira az olimpiai mozgalomnak is bizony reagálnia kell" - vélekedett. 

Aláhúzta: 

ennek a reakciónak az egyik eleme az úgynevezett modern városi sportágak integrálása, befogadása az olimpiák műsorszámaiba. 

"Tehát breaktáncban, BMX-ben, falmászásban, gördeszkában ugyanúgy most már olimpiai bajnokokat fognak avatni, mint mondjuk atlétikában, úszásban vagy éppen vízilabdában" - mutatott rá. 

Szijjártó Péter óriási elismerésnek és megtiszteltetésnek nevezte Magyarország számára, hogy 

hazánk meghatározó szerepet kap a nemzetközi olimpiai mozgalom megújulásában, hiszen Sanghaj mellett Budapest rendezi most az új, modern, a nemzetközi olimpiai mozgalom megújítását biztosító sportágak kvalifikációs versenyeit. 

"Magyarország 525 olimpiai érem büszke tulajdonosa. Ez és a 130 éves olimpiai mozgalmi múltunk is kellő alapot ad ahhoz, hogy továbbra is a nemzetközi olimpiai mozgalom megbecsült és fontos tagjai legyünk, hiszen Budapest nélkül a nemzetközi olimpiai mozgalom megújulására sem lenne ilyeténképp lehetőség" - szögezte le. 

"Magyarországnak volt egy nagy álma, egy olimpia megrendezése. Azt hiszem, nem indokolt a múlt idő használata. Egy olyan ország részéről jogos ennek az álomnak a fenntartása, amely most már darabonként lassan egy olimpiát megrendezett, hiszen olimpiai sportágaknak már egy jó tucatjában rendeztünk világ- vagy Európa-bajnokságot Budapesten az atlétikától kezdve az úszáson és a vízilabdán át egészen az öttusáig vagy éppen a kézilabdáig és kosárlabdáig" - sorolta. 

A miniszter közölte, hogy ráadásul 

mindenki elégedett volt ezen események szervezésével, 

mind a sportolók, mind a sportvezetők kifejezetten jó emlékekkel távozhattak minden egyes esemény után, és az érintettek a lehető legnagyobb elismeréssel beszéltek a rendezésről. 

"Ez nekünk egy nagy megtiszteltetés, amely továbbra is megerősíti Magyarország helyét a nemzetközi sportvilágban" - összegzett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában