San Remóban lett a kávézás szerelmese

Hegedüs László a Présház Kávézót még nyáron nyitotta meg, de mondhatjuk, hogy rövid idő alatt máris kultikus hellyé nőtte ki magát Pakson. Aki ide betér, az garantáltan vissza is fog térni. Egyszerűen rabul ejti a hely varázsa. És a remek kávék, amiket csak itt lehet megkóstolni. 

Hegedüs László San Remóban lett a kávé szerelmese. Korábban nem volt nagy rajongója az élénkítő feketének, de az az egy hónap, amit 2006-ban Olaszországban töltött a párjával, mindent megváltoztatott. Azóta a kávézásnak él, s ahogy mesél, ahogy csillog a szeme, látszik, hogy tényleg ez az élete. 

„Egy keresztszalag-szakadás után voltam akkor, s félig-meddig már tervezgettem a futball utáni életemet – vágott bele a történetébe. – Talán a sors akarta így, nem tudom, mindenesetre az a nyár mindent megváltoztatott. Ott szerettem bele a kávézásba, abba, ahogy az olaszok itták a kávét, ahogy elegánsan felöltözve lehuppantak egy székre a napsütötte téren, majd felültek a Vespájukra és mentek a dolgukra. Teljesen magával ragadott ez a miliő. Mondhatom, hogy az ujja köré csavart a kávézás, a kávé szeretete” – fogalmazott. 

Hazaérkezése után nem sokkal nyitott is egy kávézót Szekszárdon, de az gyorsan csődbe ment. Nem szégyelli kimondani, hogy a szakmai tudás hiánya miatt. Ám nem hagyta annyiban, beleásta magát a kávékészítés rejtelmeibe. Szakirányú iskola nem lévén bújta a könyveket, a netes oldalakat, mindent tudni akart. Kávézókhoz szegődött, baristáskodott, versenyeken próbálkozott (több-kevesebb sikerrel), s igyekezett minél több tapasztalattal felvértezni magát. Ki nem hagyta volna a kávéval, kávézással kapcsolatos kiállításokat, szemináriumokat, s közben járta az országot és a világot. 

Jó öt éve jött az ötlet, hogy mi lenne, ha maga pörkölné a kávét. Sok-sok kísérletezés után született meg a saját márkája, az Umami Coffee Roastery. A nyers kávét hatvan kilós zsákokban Olaszországból és Spanyolországból hozatja. A nemesebbik Arabica fajtákból rendel, a teljesség igénye nélkül brazil, kolumbiai és hondurasi kávék is kerülnek a paksi pörkölőüzemébe, majd pedig innen a Présház Kávézóba betérők poharába. De nemcsak ide, az ország minden tájára jut a specialitásból, Pécstől Budapesten át Miskolcig. Sokan keresik, tévékben, rádiókban, újságokban szerepel. Nemrég a Forbes magazinban jelent meg nagyobb lélegzetű írás róla, pedig amikor a lap újságírója felhívta, azt hitte csak a barátai tréfálkoznak vele. 

A budapesti Bols Mixer Akadémián tart órákat – hálás Lukács Ildikónak, aki nagyon sokat segít neki Pakson –, ott is elmondja, akkor lesz a legboldogabb, ha az általa képviseltek hozzájárulnak ahhoz, hogy megváltozzanak a magyarok kávézási szokásai, s hogy javuljon idehaza a kávézás kultúrája. Azt mondja, a legrosszabb példa éppen az édesanyja, aki úgy issza a kávét, ahogy nem szabadna. Az ősrégi kotyogóssal főzi le a sárga dobozost, s csak azért fogyasztja, mert reggel, délben és délután is kávézni kell. Őt már nem tudja, és nem is akarja megváltoztatni, egyszerűen csak boldog, hogy a sikereivel örömet tud okozni neki. Csak azt sajnálja, hogy édesapja már nem élhette meg azt, hogy mi lett a futballista fiából. 

Amikor azt kérdezem tőle, hogy mit lehet még elérni a kávézásban, azt válaszolja, hogy mindig lehet újat és újat tanulni, s mindig lehet a jobbnál is jobbra törekedni. Úgy fogalmaz, hogy akkor a legboldogabb, ha a vendége úgy áll fel a székéből, hogy látszik az arcán a mosoly és az elégedettség. Végül is ezt a célt tűzte ki maga elé, amikor anno San Remóban beleszeretett ebbe a csodálatos világba.