Van, akivel együtt nosztalgiázhatunk a gyerekkorunkról

Köztünk csupán öt év van, már igazán nem vagyunk gyerekek, de mégis amikor együtt bújócskázunk a kisfiammal az olyan, mintha még mindig azok lennénk egy kicsit. Egymás társaságában mindig sokkal jobban fel tudunk oldódni, legyen szó bármiről.

Tovább fűzve ezt a gondolatszálat ennél is durvább belegondolni abba, hogy valószínűleg a testvéreinkkel lesz a leghosszabb kapcsolatunk az életünk során. Persze nem mindenkinek adatik meg, hogy legyen egy fantasztikus segítő jobbja, de aki ilyennel büszkélkedhet, annak érdemes, ha nem is mindennap, de sokszor a tudomására hozni, hogy milyen hálásak vagyunk érte. 
Az első gyermekkori emlékem is a húgomhoz fűződik. Kristálytisztán fel tudom idézni, amikor édesapámmal megérkeztünk a kórházba, és hatalmas boldogsággal a szívemben rohantam az anyukámhoz, aki megmutatta a kistestvéremet. Ugyan nem foghattam meg, de örömmámorban úszva meséltem hazafelé boldog-boldogtalannak, hogy kistestvérem született. 
A rohanó mindennapokban hajlamosak vagyunk elfelejteni ezeket az önfeledt emlékeket, és azt, hogy mekkora csodával áldottak meg minket. Néha érdemes megállni egy pillanatra és konstatálni, hogy milyen szerencsések vagyunk már csak azért is, hogy van egy személy, akivel együtt nosztalgiázhatunk a gyerekkorunkról.