Olvasótábor

2024.07.08. 16:30

Japánba kalauzolták a nagymányoki gyerekeket

Az idei nyár különleges eseményt hozott a Nagymányoki Közművelődési Központ könyvtárának olvasótáborába. Ahogy minden évben, idén is a világ egyik messzi szegletébe, ezennel Japánba kalauzolták a gyerekeket július első hetében.

Farkas Eszter

Az olvasótábor első hetének középpontjában Japán állt, amely izgalmas és változatos programokat kínált a gyerekeknek, segítve őket, hogy mélyebben megismerjék ezt a távoli kultúrát. A művelődési központ vezetője, Huckerné Linde Judit elmondása szerint a délelőtti programok a könyvtárban zajlottak, ahol a gyerekek játékos formában, különböző foglalkozások keretében gyűjtöttek ismereteket Japánról. A könyvtár munkatársai gondosan összeállított, érdekes és informatív programmal várták a gyerekeket. A foglalkozások során nemcsak a japán történelem és kultúra alapjaival ismerkedtek meg, hanem az ország különleges hagyományaival is.

Japánba kalauzolták a gyerekeket.
Japánba kalauzolták a gyerekeket.
Fotó: Farkas Eszter

Japán ihlette kézműves tárgyak is készültek

Az ebéd utáni időszakot is jól kihasználták a gyerekek, hiszen lehetőségük volt egy kis mozgásra a sportcsarnokban, ahol különféle játékokkal és sporttevékenységekkel vezethették le a felesleges energiáikat. Ezt követően pihenőidőt tartottak az egyik klubszobában, ahol a padlóra terített paplanok valóságos tábori hangulatot csempésztek az intézménybe, így a gyerekek kellemes környezetben pihenhették ki a délelőtti programok fáradalmait.
A délutáni programok központi eleme a kézműves foglalkozás volt, ahol a táborozók kreativitását fejlesztették. Japán ihlette kézműves tárgyakat készítettek, amelyek fő motívuma a cseresznyevirág volt. A gyerekek számos gyönyörű alkotást készítettek, például legyezőket, vázákat és lampionokat. A kézműves foglalkozásokat minden évben a könyvtáros vezeti, aki nagy tapasztalattal rendelkezik a gyerekek oktatásában és szórakoztatásában.

– Számomra külön öröm volt, hogy a kislányom is részt vett a táborban - válaszolta kérdésünkre a művelődési központ vezetője. Nagyon jó érzés volt látni őt a társai között tevékenykedni, és megosztani vele ezt a különleges élményt. A tábor nemcsak új ismeretekkel gazdagította őt, hanem barátságokat is kovácsolt, és maradandó élményeket nyújtott számára.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában