Jegyzet: Sártenger

2024.08.28. 10:51

Az idei volt a következő húsz év leghűvösebb nyara

Bár kedden este viharos erősségű szél csapott le Tolna vármegye egy részére, csapadék most sem sok hullott, és a frissítő lehűlés is csak néhány órán át tartott. Azt mondják, hogy az idei volt a következő húsz év leghűvösebb nyara. Ha így van, akkor arra kell készülnünk, hogy megfővünk a saját lakásainkban.

Bencze Péter

Fotó: Illusztráció / Shutterstock

A problémát súlyosbítja, hogy kiszárad az ország nagy része. A Szekszárdi-dombság éppúgy szenved, mint a Homokhátság, amely állítólag 2004 óta félsivatagnak van elkönyvelve. A térség két folyam – Duna és a Tisza – között terül el, mégis kiszárad, amely első hallásra furcsán hangzik. A klímaváltozásban már benne élünk. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a nyári 35 fokos meleg megszokottá vált, hanem azt is, hogy egyre ritkábban esik az eső. A téli havazást pedig felejtsük el. A megszokott évi 500-600 milliméter éltető csapadék lehet, hogy már csak a múlté. 

Amiről az ember tehet: évtizedek során annyi vízelvezető csatornát ástunk ki idehaza, amelyek segítségével sikeresen megszabadultunk a talajvíz egy részétől. Évente másfél balatonnyi tömeggel csökken a talajvíz mennyisége. 

Viszont nincs sártengerünk, a belvíz is egyre ritkább. Ukrajnában ezzel szemben ott van tavasszal meg ősszel a „raszputyica”, a sárszezon. A lehullott csapadék beszivárog a talajba, ott is marad, a terméssel nincs is gondjuk. Bennünket ez nem fenyeget, ha több esne a kelleténél, azt sikeresen elirányítjuk a Fekete-tenger irányába. Közben kiszárad a fél ország.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában