A robot legalább ne okozzon bosszúságot!

A szót, hogy mesterséges intelligencia, bő harminc évvel ezelőtt hallottam először. A szekszárdi kórház egyik épületének alagsorában volt egy számítóközpont – egyébként ez volt a hazai egészségügyben a számítástechnika bölcsője –, s ott újságolták, hogy majd a gépi mesterséges intelligencia segít a doktoroknak a gyógyításban. 

Azóta a számítógépek sok helyen helyettesítik az embert. Ha telefonálok, a központos hölgy helyett gép utasítgat, meg mond néha kéretlen rablómesét, a telefonos hibabejelentőnél is géphölgy kérdez, s „kibarkóbázza”, hogy mi a baj. 

Már alkalmazzák a kezdetleges mesterséges intelligenciát a kereskedelemben is. A minap az egyik internetes bolt nem küldte a kifizetett árut, s mikor kérdeztem, hogy mégis mikorra várhatom, a gép a GYIK-ot, a gyakori kérdéseket küldte, hogy én keressem a választ. Ott persze nem volt. 

Hajdan, mikor még gyerek voltam, a felnőttek arról beszéltek, elfogy az összes szén, olaj, ásványkincs, s vége lesz a világnak. Később jött, hogy sok az atombomba, és felrobbantjuk a földet. Most arról beszélnek, hogy a mindent tudó mesterséges intelligencia annyira okos lesz, hogy maga csinál egyre bölcsebb számítógépeket, s rájön, hogy a fejlődés gátja, mindennek legfőbb ellensége maga az ember. Tehát az embert kell elpusztítania. 

Remélhető, hogy a gép számára is szent lesz, mint Isaac Asimov leírta a robotika három törvényében, hogy a robotnak nem szabad kárt okoznia emberi lényben. Ma még annyi is elég lenne, hogy a robot ne okozzon bosszúságot.