Kilátók Hétvégéje

2024.09.08. 13:53

Sorra járták a kilátókat a túrázók

Kilátótól kilátóig túráztak és közben gyűjtötték a pecséteket a Tamási környékén kirándulók.

Révészné Hanol Erzsébet

Kilátók Hétvégéje elnevezéssel szervezett felfedező játékot a tamási Dám Pont Ökoturisztikai Látogatóközpont. A feladat az volt, hogy a résztvevők egy hétvége alatt bejárják a térség hat kilátóját, és összegyűjtsék a helyszíneken beszerezhető pecséteket.

Pablényi Zsuzsától lehetett átvenni pecsételőlapokat a Dám Pontban
Pablényi Zsuzsától lehetett átvenni pecsételőlapokat a Dám Pontban
Fotó: Mártonfai Dénes

Pablényi Zsuzsa, a Touinform iroda vezetője elmondta, hogy az előzetesen regisztrált jelentkezők többsége tamási, a legtávolabbról viszont egy pétfürdői társaság érkezett Veszprém vármegyéből. Az irodavezető kiemelte, hogy nem vezetett túrákat szerveztek, hanem mindenki egyénileg, tetszőleges sorrendben kereshette fel a kilátókat. Tamásiban a Vas, a parkerdei, a vadasparki és Szent Márton utcai kilátóban, illetve Regölyben és Kisszékelyben lehetett begyűjteni egy-egy pecsétet.

Akik bejárták az összes helyszínt, és szeptember 10-ig személyesen vagy e-mailben leadják az ezt igazoló pecsételőlapokat, oklevélben részesülnek, valamint megkapják a térség játékos felfedezését segítő új ITTT füzetet is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában