Ad a természet, de abban nincs köszönet

Elsivatagosodás – jókor említjük éppen ezt a súlyos veszteségeket okozó természeti jelenséget – nemcsak a Szahara övezte afrikai országokban létezik. Hanem sajnos hazánkban is. Szakemberek már évekkel ezelőtt arra hívták fel a figyelmet, illetve ezt fotókkal, filmekkel is dokumentálták, hogy az Alföld jelentős területein kiszáradnak a kisebb tavak és kiszikkadnak a termőföldek. Ez a folyamat jelenleg is tart. A megnyugtató megoldáshoz – magától értetődően – vízre lenne szükség.

Ám ebből az éltető elemből nincs elegendő azokon a részeken. Másutt viszont sokkal több van belőle, mint kellene. Ezt jól tudjuk, itt, a Duna mentén, vármegyénkben is. Hiszen éppen most érkezik errefelé a nagy árhullám, ami jelentősen felduzzasztja a folyót. A víz a felső szakaszon több helyen ki is lépett medréből, jelentős károkat okozva. Ilyenkor sóhajthatunk fel, hogy ennek a rengeteg, sok gondot okozó, felesleges víznek milyen jó helye lenne a tartós aszállyal sújtott hazai vidékeken. Egycsapásra megtelnének a tavak, termőre fordulnának a földek és zöldellő rétek foglalnák el a pusztaságok helyét. De a víz ilyen hatékony átterelésére képes megoldás még várat magára.

A mondás szerint a természet bölcs, de legalábbis kiegyenlíti a hátrányokat. Hiszen az egyik kezével vesz, de a másikkal ad. Ebben az esetben azonban nem érvényes ez a meglátás. Hiszen a természet most ugyan éppen ad – vizet –, de abban nincs köszönet.