Csalás

2024.08.27. 14:49

Eladóként is átverhetik az embert

Egy online meghirdetett termék eladójaként lett csalás áldozata egy Paks környéki nő. Története tanulságos lehet mások számára is.

Révészné Hanol Erzsébet

Illusztráció: Shutterstock

Az online piactereken nem csak a vásárlók vannak veszélyben, gyakran az eladókat károsítják meg a csalók. Erre példa egy Paks környéki asszony esete, aki nemrégiben járt pórul.

Debreceniné Farkas Edit, a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az esetről elmondta, hogy a nő által meghirdetett termékre rövid időn belül jelentkezett érdeklődő, aki állítása szerint már a csomagszállítást is elindította. Ezután a szokásos módon megérkezett a csalárd link a gyanútlan nőhöz, aki az utasításokat követve megadta a bankkártyája adatait, a lejárati időt és a CVC-kódot is. Onnan már nem volt megállás, az ismeretlen „vevő” költekezésbe kezdett a becsapott nő kontójára. Első nekifutásra 130 ezer forint körüli összegben vásárolt, közben üzeneteket írt, hogy a folyamatot ne szakítsa meg a sértett, mert akkor „kártyabüntetést” fog kapni. A banknál sikerült a számlát zároltatni, így több pénzt nem tudott megszerezni a „vevő”.

A rendőrség részéről ismételten felhívják a figyelmet, hogy aki eladni akar, annak nem kell megadnia a bankkártyaadatait, a lejárati időt és a CVC-kódot. Elég, ha a vevő megkapja a számlaszámot, ahova utalhat. Tanácsos óvatosnak, egészségesen gyanakvónak lenni. Árulkodó lehet, ha a hirdetésre rövid időn belül jelentkezik érdeklődő, és annyira gyorsan akarja megvásárolni a terméket, hogy egyből küldi a csomagszállító nevét. Szinte azonnal e-mail címet kér, és már érkezik is a szállító linkje. Mielőtt megadják a bankkártyaadataikat, gondolják végig, mennyire reális a történet. A csalók szeretik „túl gyorsan” intézni az ügyleteiket. A kapkodás, figyelmetlenség sokba kerülhet. Ne dőljenek be a csábító ajánlatoknak!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában