Keleti hatást mutat a csizma

Cziráki Viktor már gyerekkorától gyűjtötte Regölyben, a Strupka-Magyar házaspár házának udvarán fellelt szkíta kori régészeti leleteket. Az itt található tumulus, azaz halomsír feltárásának megkezdésekor gyűjteményét a szekszárdi múzeumnak ajándékozta. Az általa talált, szarvasagancsból faragott, kis csizma alakú tárgytöredéknek a halom rétegeinek bontásakor előkerült a szárrészből hiányzó darabja is. Ez a lelet március hónap műtárgya a Wosinsky Mór Megyei Múzeumban. Az alábbi tudnivalókat, érdekességeket dr. Szabó Géza, az intézmény régész főmuzeológusa osztotta meg lapunkkal.

Mint azt közölte, a csizmafaragvány orra hegyes, felfelé kunkorodó, amit a lábfej középvonaláról V alakban lefutó vésett díszítés is kiemel. A szár rész alsó felén a hálóminta mellett V alakú vonaldíszek, felette párhuzamos vonalak vannak, a szár teteje átfúrt. A lelet három darabból ragasztott, elkészítésének ideje a Kr. e. 7. század második felére keltezhető.

A csizmadarabbal együtt gyűjtött tárgyak között egészen sajátos egy másik faragvány története is. A ferde- és körbefutó kannelúra, azaz rovátka-köteggel díszített csonthengerbe az egykor a telken lakó férfiember másodlagosan szőrt dugott és az így összeeszkábált alkalmatosságot borotvapamacsnak használta. Az elnéptelenedett házban a rag – a kinyúló tetőrész – alól került elő. További, hasonló technikával díszített faragványok töredékei is szép számban vannak az anyagban. 

Mindezek teljesen egyedülálló leletek a Kárpát-medencében, mint a ferdén, szélesen kannelúrázott töredékek. Köztük az egyik négy centiméter hosszú, másfél centiméter széles félhengeres tárgy részlete, valamint a pikkelypáncélzat alsó díszítősorához tartozó, geometrikus díszítésű, trapéz alakú lemez is. Egy vékony falú, egész felületén nagyon finom geometrikus mintákkal díszített tárgyon pedig különösen jól látható a piros színű festés nyoma. A faragványok mintegy harmada pontkörös díszítésű. A korabeli ábrázolásokon jól látható, hogy a puha bőrből varrt, felfelé kunkorodó orrú csizma az ókori Keleten és a sztyeppén a szkítáknál is széles körben elterjedt.

A regölyi pannon tumulus feltárásakor további szarvasagancsból készített votív – fogadalmi – csizmafaragvány is előkerült, melyen szintén jól megfigyelhető az egykori viselet: mindkét esetben olyan ballábas faragványról van szó, amelyen puha bőrből varrt, felkunkorodó orrú csizma látható. Ezek ábrázolása jól ismert az észak-pontuszi térség szkíta kori ezüstedényeiről, de Kis-Ázsia domborműveiről is. Azonban a regölyi leletek egyik fő jellegzetessége az, hogy bár többségükben egyértelműen keleti eredetűek és szkíta koriak, nem köthetők közvetlenül a szkíta kultúrkörhöz. 

Jól látható ez a csizmafaragványok és a többi tárgy alapján is. Díszítésüket nem a szkíta leletekhez hasonlóan karcolták vagy késsel vágták az anyagba, hanem azokat speciális eszközökkel, jól felszerelt műhelyekben készítették. Ilyen, az íjas esztergához hasonló módon működtetett, a mai marógépekhez hasonló technológiát ebben az időszakban csak az ókori Keleten és az etruszkoknál használtak. Nem véletlen, hogy a regölyi tárgyak legjobb párhuzamai is éppen ezeken a területeken találhatók. 

A hasonló módon készített és díszített itáliai csonttöredékek a Bologna környéki, Kr. e. 8/7. század fordulójára keltezhető sírokból kerültek elő. A földrajzi közelség miatt logikus lenne a regölyi töredékek eredetét is ebben az irányban keresni, azonban az időbeli eltérés miatt csak közvetett, közös gyökerekre visszavezethető kapcsolatokról lehet szó. Az a népesség, amely a regölyi votív csizmafaragványokat, az ahhoz hasonló technikával készített tárgyakat magával hozta a Dél-Dunántúlra, történeti forrásokkal is alátámaszthatóan hozzánk közvetlenül az ókori Keletről érkezett. Szokásait megőrizve, itt is perzsa módra öltözködött.