Hajdan

2023.06.15. 10:36

A nagymester megcsapolta a hordót

Hajdan című sorozatunkban ismét visszatekintünk a régmúlt idők érdekességeire, fontos eseményeire Tolna vármegyéből.

Szeri Árpád

A nagymester (középen) ezúttal is szakavatott módon csapolta meg a hordót

Fotó: Gottvald Károly

25 ÉVE „az Ünnepi Könyvhét megyei eseményeinek sorában végül, de nem utolsó sorban a Pad című folyóirat mutatkozott be Szekszárdon, a megyei könyvtárban. Az érdeklődőknek Dicső Zsolt főszerkesztő, Jankovics Zoltán szerkesztő és Takács Károly szerző mutatta be a szekszárdi szerkesztésű folyóiratot. A kiindulópont az volt, hogy a vidéken élő irodalmárok sok mindenből kimaradnak, pusztán a vidékiség miatt. Ezt a legkönnyebb úgy kivédeni, hogy saját sajtóorgánumot hoznak létre, ahol lehetőséget kap a megjelenésre minden helyi és megyei szerző, aki arra érdemes.”

25 ÉVE „a péterrévei Tisza Táncegyüttes meghívására az ott már hagyományos Gyöngyösbokréta és Durindo Fesztiválon vett részt a szekszárdi Bartina Néptánc Együttes.  Mint azt Matókné Kapási Júlia, az együttes művészeti vezetője elmondta, ez a fesztivál a vajdasági magyarok nagy seregszemléje, 33 néptánccsoport és közel 40 népdalkor mutatkozott be. A becsei Petőfi Sándor Művelődési Házban kétórás műsort adott a szekszárdi együttes, zsúfolásig telt csodás akusztikájú színházteremben, hatalmas sikerrel.”

25 ÉVE „bensőséges ünnepség keretében vette fel a sárpilisi Általános Iskola Bogár István nevét. A Sárköz avatott kutatója Sárpilisen kezdte pályafutását kántortanítóként, s nevéhez fűződik a helyi népi együttes létrehozása is. Az óvodások-iskolások műsora után dr. Andrásfalvi Bertalan egyetemi tanár, néprajzkutató, majd Temesi Ágnes, a megyei közgyűlés alelnöke méltatta a névadó követésre méltó tevékenységét. Végezetül Erlich János polgármester idézte fel Bogár István alakját, akinek emlékét egy díszesen kivitelezett kerámiatábla is őrzi az intézmény zsibongójának falán.”  

25 ÉVE „Módos Ernő, az Alisca Borrend nagymestere köszöntötte az érdeklődőket a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Ház melletti téren, a borudvar megnyitóján. Az Alisca Bornapok visszatérő jeleneteként a nagymester most is megcsapolta a téren elhelyezett hordót, melyből a rend zászlósbora, az óvörös került a poharakba.”

Hajdan című sorozatunk korábbi írásait ide kattintva olvashatja.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában