Ete elénk tárja múltját

Ete lakói az Árpád-kortól telepedtek meg a Decs mellett található faluban. Szorgos munkájuknak köszönhetően otthonuk szépen gyarapodó, mezővárosi rangot is kivívó településsé vált. A fejlődésnek a török hódoltság vetett véget. Az 1600-as évek legelején Ete eltűnt a térképről, valószínűleg egy martalóc csapat dúlta fel, a megmaradt lakosság elmenekült és többé nem is települt vissza. A templom tornya egy ideig még megmaradt, katonai felmérésekre is felkerült. A helység közepe táján egykor emelkedő Ete-vár sáncai még a 20. század elején is megfigyelhetőek voltak. 

Észlelte ezeket a maradványokat a Sárközben végzett terepbejárásai idején Csalog József, a Tolnavármegyei Múzeum vezetője is. A régész-etnográfus a múlt század harmincas éveiben két ásatást is folytatott a mezőváros területén. A feltárt edényégető kemencék körül nemcsak használati edényeket, hanem növényi mintájú kályhacsempéket és azok készítéséhez szükséges negatívokat is talált. A házakból is sok érdekes, a napi élethez tartozó tárgy került elő.

A decsi határ ezen szeletét a múlt héten ismét földhalmok szabdalták. A helyszínen dr. Vizi Márta dolgozott kollégáival együtt. A Wosinsky Mór Múzeum régész főmuzeológusa elmondta: nagy örömére szolgál, hogy régebben elkezdett munkája folytatásaként most a település szélének keleti sávját térképezhette fel, tovább vizsgálva az itteni viszonyokat.

– Az már korábban kiderült, hogy a légi felvételeken is látható délkeleti mellékutca ezen a területen húzódott – mutatott az említett részre dr. Vizi Márta. – Itt, a délkeleti sáv vizsgálatakor újabb lakóházak sarkai tárultak elénk. Most, a humuszréteg eltávolítása után  több tárológödör, egy árok részlete és egy edényégető kemence került elő. Utóbbi léte ezen a részen indokolt is, hiszen egy tűzveszélyes tevékenységet folytató mesterségről van szó.

A kemence felső része és oldalfalai egy ismeretlen időpontban megsemmisültek. Most a rostély szintjét sikerült megtalálni. A kerek lyukakkal ellátott tér idomot egy nagyjából húsz centiméter széles, nyolcvan centiméter mély középső rész tartotta. Az alsó rész mindkét oldalon tetemes boltozattal rendelkezett. Az egykori építők a középső részt és az oldalfalakat is keményre tapasztották. Az alsó részen volt az edények kiégetésére szolgáló tűztér. Minden bizonnyal, a néprajzból ismert módon, felülről rakták be az edényeket és utána építették be a kemence tetejét. A kemence nyugat felé nyíló szája, mint mélyített előtér szolgált a fűtésre. A kemence edényeket nem tartalmazott, pusztulásakor a helyiek valószínűleg kimenekítettek belőle mindent, ami hasznosíthatónak bizonyult. 

– További fontos eredményként könyvelhető el, hogy a tizennégy éve fellelt, téglalap alakú, igen komoly cölöpszerkezettel rendelkező ház keleti felét is sikerült most feltárni – folytatta a múzeum munkatársa. – A ház egykor több tüzelőhellyel rendelkezett. Lehetséges, hogy itt is valamiféle kézműves tevékenységet folytattak a településen lakó egykori mesterek. A tárológödrökben pedig kerámia edény darabokat és állat csontot találtunk. A leletanyagot további feldolgozásra a múzeumba szállítottuk.

A régész azt is közölte, hogy az etei feltárás ugyan most időlegesen lezárult, de remélhetőleg lesz folytatása. Hiszen a föld alatt még számos olyan emlék rejtőzhet, ami – napvilágra hozatala esetén – újabb értékes adalékokkal járulhat hozzá az egykori mezőváros, így vármegyénk és az ország történetéhez.