A kivégzések óriási felháborodást keltettek

Tizenkét nappal később, 1849. augusztus 25-én már meg is kezdődött Aradon a tábornokok pere. Erről az eljárásról tartott előadást kedden délután Szekszárdon, a Wosinsky Mór Múzeumban a Híres perek sorozat újabb állomásának történész vendége. Prof. dr. Hermann Róbert elmondta, hogy elsőként Kiss Ernő altábornagy, volt császári királyi ezredes állt a hadbíróság elé.

Augusztus 26-án Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Knezić Károly, Láhner György, Leiningen-Westerburg Károly gróf, Nagysándor József, Poeltenberg Ernő, Schweidel József, Török Ignác vezérőrnagyok és Lázár Vilmos ezredes kihallgatása zajlott le. 

Gróf Vécsey Károly vezérőrnagy, volt cs. kir. őrnagy ügyét 1849. szeptember 3-án kezdte el tárgyalni a hadbíróság. Vécsey hat nappal a többiek után, Nagyváradon adta meg magát az oroszoknak, s némi késéssel adták át a hatóságoknak.

Vajon koncepciós per volt-e az aradi vértanúk elleni eljárás? Erre a kérdésre Hermann Róbert egy idevágó tanulmányában így válaszolt: „Nem tekinthető annak 20. századi értelemben, hiszen a vádlottakat nem vádolták el nem követett cselekedetekkel. Erre halvány kísérletet csak Leiningen-Westerburg Károly esetében tettek, akit azzal vádoltak, hogy Buda bevételénél magukat megadó cs. kir. tiszteket lövetett agyon. Leiningen azonban megcáfolta ezt, s így a vádiratban már nem is szerepelt.

Koncepciósnak tekinthető viszont a per két szempontból. Egyrészt, az ítéletek már az eljárás előtt készen álltak. (…) A másik elem az ítéletek jogi megalapozottsága volt. Az október 3-i manifesztum – amikor is az uralkodó feloszlatta a magyar országgyűlést, törvénytelennek minősítette Kossuth és társai ténykedését, az országot a haditörvények alá helyezte és Jelačićot nevezte ki teljhatalmú királyi biztossá – a magyar közjog szempontjából törvénytelen volt.”

A végrehajtott halálos ítéletek óriási nemzetközi felháborodást keltettek, politikai oldaltól függetlenül. Nemcsak a nyugati közvélemény és számos kormány, köztük a mértékadónak számító angol és francia vezetés bírálta a Habsburg politikát: de maga a volt szövetséges, a demokrácia nagy barátjának enyhén szólva sem tekinthető I. Miklós cár is megdöbbenve fogadta az aradi kivégzések hírét.

Mindezekre tekintettel az osztrák kormány 1849. novemberétől kezdve politikai alapon már nem alkalmazott halálbüntetést a forradalom és szabadságharc résztvevőivel szemben. Ezután is történtek azonban kivégzések, olyan esetekben, melyeknél köztörvényes ürügyet találtak a bírák.